2015-ös összegzés
2015. december 30. írta: Lulma

2015-ös összegzés

Lassan itt az év vége, így összegzem az éves teljesítményemet olvasás szempontjából. 59 könyvet sikerült idén elolvasnom. Jelenleg a 60.-nál tartok (Dan Brown: Inferno), de azt már csak 2016 januárjában fogom befejezni. Ezen az 59 regényen kívül számon tartok 9 verses/mondókás kötetet, amelyek nagy szerepet játszottak a kortárs mondóka témájú szakdolgozatom elkészülésében, valamint az összegzésben helyet kap két hangoskönyv is, amiket idén meghallgattam. (Egyelőre a hangoskönyvezés nem az én világom.)

A blog hamarosan egy éves lesz. 2015 elején indítottam és próbáltam tartani a havi 6 bejegyzést. Célom, hogy ez jövőre is megmaradjon. Idén 50 könyvet tűztem ki célul, ezt december elejéig meg is valósítottam. Jövőre talán összejön a 60 is, de majd meglátjuk.

Ezúton köszönöm mindenkinek, aki olvasott, véleményezett, biztatott. Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek! :)

Az alábbiakban látható a 2015-ös listám. Amiről írtam is, arra rákattintva megtekinthető az adott könyvről szóló blogposzt.

1.Jerome Coctoo: ..és kifordítom a világot

2. Lisi Harrison: Klikk 4.

3. George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja

4. Sarah Turnbull: Kezdjük újra Párizsban!

5. Markus Zusak: A könyvtolvaj

6. Dorothy Koomson: Csokoládéfutam

7. Gail Carson Levine: Elátkozott Ella

8. Robert Bloch: Pszicho

9. Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy

10. Michael Robotham: Mondj igazat!

11. Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek

12. Agatha Christie: Halloween és halál

13. Isabel Wolf: Mesés ruhák kalandjai – egy vintage bolt körül

14. Cathy Hapka: Lost – Eltűntek – Rejtélyes személyiség

15. John Kennedy Toole: A neonbiblia

16. Alan Glynn: Csúcshatás

17. Cheryl Strayed: Vadon – Ezermérföldes utam önmagamhoz

18. Alice Hoffmann: Átkozott boszorkák

19. Kristen Harnisch: A borász lánya

20. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.

21. Melissa Moretti: Nászéjszaka nappal

22. Carin Gerhardsen: A mézeskalács ház

23. David Benioff: Tolvajok tele

24. Kjell Eriksson: Burundi hercegnője

25. Fejős Éva: Eper reggelire

26. Jane Austen: Értelem és érzelem

27. Joe Abercrombie: Half a King – Az uralkodó

28. Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

29. Lev Grossman: A varázslók

30. Nicolas Barreau: A nő mosolya

31. Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat

32. Szentiday Klára Mária: A fekete kutya éjszakája

33. Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

34. Jodi Picoult: Sorsfordítók

35. Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!

36. Fejős Éva: Úton hozzád

37. Tóth Kriszta: Lolával az élet

38. Yann Martel: Pi élete

39. Liane Moriarty: Add vissza az életem

40. Katie Fforde: Recept a szerelemhez

41. Emma Donoghue: A szoba

42. Avas Ary: Ki kicsoda a Harry Potter világában

43. Louise Douglas: Hiányzol

44. Saskia Noort: Az ínyencklub

45. Katie Fforde: Hív Amszterdam

46. Jeff Kinney: Egy ropi naplója

47. Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

48. Louise Walters: Levelek a bőröndből

49. Agnete Friis - Lene Kaaberbol: Gyerek a bőröndben

50.Lori Nelson Spielman: Álomlista

51. Emily Brontë: Üvöltő szelek

52. Leiner Laura: Akkor szakítsunk

53. Leiner Laura: Bábel

54. Cat Lavoie: Sülve-főve, mindörökre

55. Katie Fforde: Karácsonyi lakoma és más történetek

56. Leiner Laura: Késtél

57. Leiner Laura: Illúzió

58. Stefan Spjut: Stallo – A trollok köztünk élnek

59. Josh Malerman: Madarak a dobozban

Versek, mondókák:

  • Lackfi János-Vörös István: Apám kakasa
  • Nyulász Péter: Zsubatta!
  • Nyulász Péter: Miazami
  • Nyulász Péter: Miazmég
  • Varró Dániel: Akinek a lába hatos
  • Varró Dániel: Akinek a foga kijött
  • Lackfi János: A buta felnőtt
  • Szabó T. Anna-Tóth Krisztina-Varró Dániel: Kerge ABC
  • Nyulász Péter: A baba bab

Hangoskönyvek:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr98211756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Ann 2015.12.31. 12:06:54

Boldog Új Évet! :)
süti beállítások módosítása