Jelenleg ott tartok, hogy majdnem kész a szakdolgozatom. Robert Merle Védett férfiak című – egyébként érdekes – alkotását félbehagytam, és kicsit körülnéztem a könyvespolcomon.  Néhány polcon dupla sorban vannak a könyvek, ezért feledkeztem meg A lámpás hölgyről. ( A Merle könyvhöz remélem egyszer majd több türelmem lesz, most úgy éreztem, annyi koncentrációt igényel, amennyit egyelőre nem tudok rászánni.)

Tehát A lámpás hölgy került a kezembe. A fülszövegében a „lányregény” kifejezés található, ezért nem olvastam eddig. Na, nem mintha nem lennék lány, de valahogy a régi pöttyös és csíkos könyvek hangulata kevésbé áll közel hozzám. Beleolvastam a tartalmába, és rögtön láttam, hogy nem az, aminek gondolom. Életrajzi regény, Florence Nightingale életét mutatja be, a modern ápolónőképzés úttörő alakját.

A szép és gazdag Florence-t hiába próbálják férjhez adni szülei, ő 17 éves korától kezdve isteni hivatását keresi, majd rádöbben, hogy az a betegek ápolása. Családja teljes mértékben ellenzi ezt. Gyerekesen viselkedő nővérének reakciója egyenesen kiborító, ám Florence nem adja fel:  a család értékrendjével dacolva felbontja jegyességét és megvalósítja álmát.

Ekkor, a 20. században az ápolónőket teljesen lenézték (aktuális, sajnos ma sem elismert szakma… ), iszákosnak tartották őket, elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan rangú valaki, mint Florence Nightingale bármit is elérhessen. Csak a krími háború borzalmas körülményei, a katonakórházak kritikán aluli minősége, a hatalmas halálozási arányszám értette meg a világgal, hogy az ápolónőket taníttatni kell, iskolát, szakismeretet igényelnek. Florence ebben a munkában találta meg önmagát.

Családjával később valamilyen szinten rendeződött viszonya. Nővérével megromlott a kapcsolata, de szülei, főleg apja, támogatni kezdték.

Hozzám azért áll közel ez a regény, mert a saját választott szakmám is hasonló diszkrimináció áldozata, mint az ápolónőké. Nem gondolom, hogy az egész életem minden pillanatát ennek szentelném. Ez az, amit Florence ellenzett... szerinte, ha mást is szeret az ember, például a párját, akkor már nem teljesedhet ki a hivatása. Számomra az arany középút tűnik a legjobb "megoldásnak". Fontos, hogy legyen valaki aki támogat, legyenek barátok, akivel az ember megoszthat mindent. Attól még lehet jó valaki a pályáján... sőt. Mai kifejezéssel élve Florence is kiégett, nem volt boldog.

Könnyen olvasható regény, ami komoly témát dolgoz fel. Florence sok ember számára lehet példakép. Magánélete számomra kevésbé követendő, hiszen mindenki eltaszított magától, csak hivatásának élt, ám munkássága csodálatra méltó.

Tetszett. Aktuális téma!

„Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük.” – Florence Nightingale