Kelly Rimmer: Kinek a lánya?
2019. szeptember 14. írta: Lulma

Kelly Rimmer: Kinek a lánya?

Születésnapomra kaptam ezt a kötetet, nagymamámtól. Csodaszép borító, ígéretes fülszöveg, ám szinte alig találtam róla ajánlást, véleményt. Ennyire nem lenne ismert vagy nem jó a történet?  - gondoltam. Nos, örülök, hogy az első benyomáson túllendülve belevetettem magam a regénybe. Két nap alatt elolvastam. Egyedi és talán hiánypótló a maga témájában.

A Kinek a lánya? az örökbefogadás témakörét járja körbe. Adott egy harmincnyolc éves nő, Sabina, aki bejelenti a családjának, hogy várandós. A leendő nagyszülők pedig... Igen furcsán reagálnak. Gratuláció helyett nagy nehezen kibökik, hogy kedves lányom, téged örökbe fogadtunk, az igazi nagyszülei nem is mi leszünk ennek a gyereknek és majdnem negyven évig eltitkoltuk előled az igazságot, reméljük azért minden úgy marad, mint régen és nem haragszol. Aha. Hát, Sabina és férje persze döbbenten állnak és várják a válaszokat az ezernyi kérdésre, ami hirtelen a fejükben cikázik. Innentől pedig egyre több titokra derül fény.

A cselekmény több szálon fut. Párhuzamosan, kissé naplószerűen láthatunk bele a jelenben Sabina érzéseibe, kavargó gondolataiba a titok kiderülése után, illetve a múlt részleteibe. A másik fő szál ugyanis egy tizenhat éves lányé, Lillyé, aki terhesen kerül be egy anyaotthonba. Egy olyan helyre, ahol a megszületett babákat azonnal elszakítják a leányanyáktól és átadják családoknak. Egy napon pedig Lilly világra hozza kislányát, akit Sabinának nevez el...

A harmadik nézőpont pedig az örökbe fogadó anyáé, aki nem gondolt bele tettei következményébe és nem vágyott másra, csak egy gyermekre...

Vajon valaha még egymásra talál a vér szerinti anya és lánya? Erre és még sok más kérdésre választ ad a könyv.

Kelly Rimmer szívszorító regénye súlyos témákat feszeget. Játszhatunk-e Istent? Jogos volt-e amit Sabina szülei tettek Lillyvel? Jól tették-e, hogy ennyi éven át eltitkolták az örökbe fogadást Sabina elől? Mindez pedig igazán olvasmányos stílusban került papírra.

Szülőknek, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek... Igazából bárkinek tudnám ajánlani a könyvet, mert tényleg nagyon megindító és szép.

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr1115050512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása