Lori Nelson Spielman: Álomlista
2015. december 04. írta: Lulma

Lori Nelson Spielman: Álomlista

Anno ezt a könyvet valamelyik születésnapomra szerettem volna nagyon megkapni. Aztán teljesen megfeledkeztem róla, most meg valahogy ott volt előttem a legutóbbi könyvtárazás alkalmával. Nem volt kérdés, hogy jön-e velem haza.

Az álomlista megalkotója a 34 éves Brett, aki főbb életcéljait még tizenévesen fogalmazta meg. A cetli, amire felírta célkitűzéseit, a szemetesben landolt, ám anyukája megtalálta és megőrizte. Most, hogy a szeretett anya meghalt, Brett és fivérei tetemes örökségre számíthatnak, azonban az egyetlen leánygyermeket nagy meglepetés éri anyja végrendeletében. Ő csak akkor juthat hozzá az őt megillető vagyonhoz, ha teljesíti az egykori álomlista összes pontját.

A gyászoló nőnek hamar össze kell szednie magát, ugyanis játékos természetű édesanyja nagy próbatétel elé állítja. Brett egy évet kap a feladatok végrehajtására. Ezek közül néhány könnyűnek látszik. Befogadni egy kutyát vagy megtalálni a szerelmet, mikor már amúgy is van egy élettársa, nem tűnnek megerőltető dolgoknak. Hamarosan Brett belátja, hogy édesanyja nem hiába volt olyan sikeres az életben: a feladatok egytől-egyig bonyolultak és valamilyen módon kapcsolódnak is egymáshoz. Az élettárs nem akar kutyát, de egy másik célkitűzés, a gyerekvállalás sem túl szimpatikus neki. Akkor talán nem is ő a nagy ő? Így hősnőnknek három hónap alatt kellene valakit szereznie, hogy a maradék kilenc hónapban kihordja a gyermekét? Emellett még keressen is magának új munkahelyet, mert a végrendelet kimondja, hogy tanításból kell megélnie? És tanári fizetésből, mégis hogy vegyen magának egy lovat is?

Olvastatja magát ez a könyv, annyira fordulatos és jól felépített. Egy nagyon szép, döntésekkel teli útkeresést foglal magába. Igaz, hogy helyenként elrugaszkodik a valóságtól és túl szerencsésen alakul egy-két esemény, mintha az anya előre tudta volna, hogy Brett hogyan fogja véghezvinni a próbákat, de szerintem ez még belefér. A könyv lényege úgyis az volt, hogy reményt adjon. Tetszett, hogy Brett a lista egyes pontjait milyen kreatívan tudta megoldani. Egy szerethető, fejlődőképes karaktert ismertem meg, aki szívesen segít másoknak. Egyes cselekedetei példaértékűek voltak számomra.

Talán sosem késő összeállítani a saját álomlistánkat és elkezdeni megvalósítani a főbb célokat, nem kerülve a nehezebb utat sem a siker és boldogság érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr28140712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása