Időnként elkap egy hangulat, és újraolvasom a Manderley-ház asszonyát. Amikor sok leírásra, virágillatra, hűvös, ódon falakra, titokzatos léptek neszére, könyvtárszobában pattogó tűz melegére és suhogó báli ruhák hangjára vágom. Szépségre. Arra, amit Manderley ad.
A Manderley-ház asszonya a látszatról szól. Arról a kommunikációmentes életről, amely ma is sokakat jellemez. Adott egy gyönyörű kastély, amelynek ura, Maxim de Winter megözvegyül. Első felesége, Rebecca vitorlázás közben halálos balesetet szenvedett. Maxim újranősül. Második felesége szerény, fiatal, alacsonyabb rangú, ám végtelenül kedves teremtés. A könyvben mindvégig névtelen marad. Egyes szám első személyben meséli a történetet. Mrs. de Winterként említik. Nevéről csak annyi derül ki, hogy ritka és különösen szép.
Mrs. de Winter szeretne boldog lenni Manderleyben és szeretné boldoggá tenni Maximot. Azonban közéjük áll az első feleség emléke. Rebecca csodálatos volt, mindenben sikeres, mindenki szerette, gyönyörű volt, okos és ravasz. Minden, amire az új úrnő vágyik. Ám valóban ez az igazság? Tényleg boldog volt Maxim Rebecca mellett? Miért választott akkor egy teljes mértékben ellentétes személyiségű nőt második feleségeként?
A házban egy borzalmas titok lappang. Senki sem beszél, senki sem akar feltűnést kelteni. Hadd mutassa azt a látszat, hogy Manderley tökéletes. Hiszen ez kell a népnek, egy erős, követendő példa. Az új Mrs. de Winter küszködik az új élethelyzetben. Talán csak Maxim intézője, Frank támogatja és érti meg őt. Néha olyan, mintha saját férje, Maxim is elfordulna tőle. A házvezetőnő, Mrs. Danvers sem nagy segítség. Imádta Rebeccát, ennél fogva utálja az úrnője utódját. Számára Rebecca még mindig jelen van a házban. Az ő illata, az ő stílusa, tárgyai, ízlése uralja a birtokot. Már-már tényleg elhihetjük, hogy e csodás asszony szelleme örökké ott kísért.
Mindig is szívesen éltem volna ebben a korban, ilyen házban. Azonban a regény rámutat a gazdagság árnyoldalaira is. Manderleyban pazarlás, titkolózás, színjáték folyik. A fényűzésért a lakóknak nagy árat kell fizetniük. Hasonló egyébként a Downton Abbey c. sorozat (szintén imádom), ami szintén jól illusztrálja egy ilyen birtok működését, hogy milyen szerepet játszik a cselédség, mennyire fontos, hogy a külvilág felé azt mutassák, hogy minden rendben van.
A regényből maga Alfred Hitchcock készített nagy sikerű filmet, valamint már musical formájában is megtekinthető a mű. Jómagam minden feldolgozásban, de leginkább eredeti, írott formában szeretem ezt az alkotást. Zárásként álljon itt az egyik kedvenc idézetem:
„Ó, ha feltalálnának valamit (…), valamit, amivel konzerválni lehetne az emlékeket, mint egy ízt vagy egy illatot! És ha az emlékek soha meg nem kopnának, soha el nem fakulnának, hogy amikor kedvünk tartja, elővehetnénk az üveget, és csak ki kellene húzni a dugót, és újra átélhetnénk az elmúlt pillanatot!”
