Fülszöveg: „Alice az edzőterem padlóján tér magához, fején egy csúnya púppal és annak tudatában, hogy ő még mindig az a jókedvű huszonkilenc éves nő, aki nemrég kezdte el közös életét csodálatos férjével és a pocakjában növekvő első babájukkal. 
Teljes elképedésére azonban gyorsan kiderül, hogy az esés tíz évet kitörölt az emlékezetéből. Valójában harminckilenc éves, a mindennapokban egy nyugodt pillanata sincs, és akkor érzi jól magát, ha naponta három órát sportol, majd pedig különböző összejövetelekre jár olyan nőkkel, akiket mindig nagy ívben el szokott kerülni. 
Hogy az ördögben jutott idáig az élete? Hogyhogy nem emlékszik a három gyermeke születésére, sőt magukra a gyerekekre sem? Miért utálja az imádott férje, akivel ráadásul még a bíróságon is acsarkodik? És mégis mit tehetett, hogy a szeretett nővére szinte szóba sem áll vele? 
Új szemüvegen keresztül látva az életét, Alice nemhogy alig ismer magára, de még csak nem is kedveli azt az embert, akivé vált. Vajon lehet még újra az a nő, aki valaha volt?”

Add vissza az életem!  - Avagy második az esély az életre. Egy könyv, ami bebizonyítja, hogy a múlt is számít. Hiába hittük, hogy az x évvel ezelőtti önmagunk még nem tudott semmit, „gáz” volt, amit csinált, legszívesebben elfelejtenénk, ma már biztosan másképp tennénk mindent… Nem tudhatjuk, mikor derül ki, hogy az, amit ott és akkor tettünk, a jelenben, jövőben mennyire fog ránk kihatni. A régebbi személyiségünk is mi voltunk! Nem volt „béna, ciki”. Az is előfordulhat, hogy valamit akkor tudtunk jobban. Például gyerekként felszabadultabbak vagyunk. Ahogy felnövünk, fokozatosan elveszítjük azt a gyermeki ártatlanságot, őszinte örömöt. Pedig… lehetséges, hogy felnőttként jót tenne a szürke hétköznapoknak egy olyan önfeledt kacagás. Az, hogy az élet apróságainak is tudjunk örülni.

A húszas éveim elején járok. Talán arra, ahogy most kezdem önálló életemet, bontogatom a szárnyaimat, egyszer majd jó lesz emlékezni. Talán, ha már családanya leszek (mert remélem, leszek), vicces lesz visszagondolni arra, hogy mennyit bénáztam egykor a konyhában, mennyi trükköt ismertem, hogy a legkevesebb, legegészségtelenebb hozzávalókból is valami ehetőt tudjak összeütni. Vajon a jövőben is tudok majd úgy bulizni, szórakozni, mint most? Vagy legalábbis kellemes emlékként őrzöm meg ezt a szeleburdi énemet és nem fogok belefásulni az élet mókuskerekébe?

Az Add vissza az életem! főszereplője sajnos elveszíti a 29 éves önmagát… és 39 évesen már nem az a szerelmes, bizakodó fiatal nő, aki élvezi az életet. Tíz év és három gyermek mellett bizony nehéz is ilyennek maradni. Alice férjének karrierje felfelé ível – míg neki marad a háziasszonyi szerep. Munkáját ott hagyja, az óvodai, iskolai programokon próbál remekelni. Férjét - aki a munka miatt sokat utazik - egyre kevesebbet látja, így kapcsolatuk megromlik. Alice szerez egy legjobb barátnőt és a sportba menekül. Egy fejsérülés és egy emlékezetkiesés kell hozzá, hogy elgondolkodjon önmagán és az eddigi életén. Vajon mi lehet az oka a tönkrement házasságnak és annak, hogy még tulajdon nővérével is megromlott a viszonya? Miért undok vele kislánya, akinek születését egykor annyira várta? Egyáltalán, ki ez a legjobb barátnő, akiről mindenki beszél, aki állítólag ennyire befolyásolta az ő életét? Hogy történt minden és hogyan tudná valahogy kombinálni a régi életét az újjal? Mindez kiderül a történetből, ahogy az is, hogy visszanyeri-e Alice az emlékezetét. És, ha visszatérnek az emlékek, vajon még akkor is akarja-e az új életet, vagy akkor minden úgy folytatódik, ahogy a baleset előtt?

Izgalmas, fordulatos történet, nagyon tetszett. Érdekes volt, ahogy a baleset után a rokonok, ismerősök fokozatosan adagolták Alice-nek, hogy mit is kell tudnia saját magáról. Kiemelném a gyermekeinek reakciója, akiknek szembesülniük kellett azzal, hogy saját anyjuk nem ismeri fel őket.

Az ajánló végére egy-két negatívum:

• Nem hiszem el, hogy egy ilyen kis esés ekkora kárt okozna valaki fejében… Ilyen jó sztori és akkor pont ezt nem gondolja át az írónő… Lehetett volna minimum egy autóbaleset.
• A blogoló dédnagymama és a szenvedő nővér szálak nekem feleslegesek voltak.

Összességében viszont mindenképp pozitív emlékeket őrzök a könyvről. Remélem, nem fogom elfelejteni… ;)