Ezt a könyvet valójában már szeptemberben olvastam… Ám ami közel áll hozzánk, legtöbbször arról a legnehezebb véleményt alkotni.

A szobát már évek óta kerülgetem a könyvtárban. Sokáig nem is tudtam, miről szól, csak véletlenszerűen jött szembe mindig a borítója, egyszer-kétszer a kezembe is vettem, de úgy különösebben még csak a fülszöveget sem futottam át. Aztán egy nap megláttam ezt az interneten, és akkor beugrott: Ez az a könyv, amit mindig nézegetek! A következő könyvtárazás alkalmával már tudatosan kaptam le a polcról Emma Donoghue fantasztikus regényét. Ezúttal már teljes figyelmet fordítottam a fülszövegre:

„Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás… 
A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek. 
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.”

Elkezdtem hát olvasni a könyvet. Az elején egy meghitt idill fogadott: Jack és édesanyja, a kisfiú ötödik születésnapját ünnepelték. Kellemesen berendezett, barátságos szoba, szerető szülő… Jack szemszögéből tárul elénk minden… Vajon akkor miért is olyan rossz ez az egész szoba? Nos, ami Jack számára normális, az igazából az édesanyja börtöne. Hét évvel ezelőtt rabolta el az akkor 19 éves lányt egy férfi, a Patás. Öt évvel ezelőtt pedig megszületett Jack. Igen, a következő rideg tény, hogy Jack apja nem más, mint a Patás. A Tévében látott „nem létező” világ pedig minden, ami kint van, Csak hát, Jack számára az ismeretlen. Ő egész életében ezen a pár négyzetméteres területen élt, és anyján kívül nem találkozott senki mással. Neki még a Patás is valamilyen szinten egy jótevő, hiszen minden hétvégén „vasárnapimeglepit” hoz és ő látja el Jacket és anyukáját étellel és mindazal, amire szükségük van. Jacknek nem is hiányzik a szabadság. Hogy is hiányozhatna, mikor nem tudja, mi az? Az ő világa a Szoba.

Anyukája ennél többre vágyik. Bár Jack születése óta már elviselhetőbb lett számára a magány, és úgy érzi, a gyermekért érdemes élnie, de eljött az a pillanat, amikor már nem bírja tovább a raboskodást. Úgy gondolja, kisfia elég idős ahhoz, hogy közösen ki tudják tervelni a szökést.

Azt hittem, ez lesz a nagy csavar, a végkifejlet, hogy hogyan fognak megszökni, egyáltalán sikerül-e. Ebből a szempontból egyedinek tartom a könyvet. Számtalan emberrablós történetet ismerünk, a legismertebb talán a Lepkegyűjtő. A szobában viszont az a zseniális, hogy az emberrablásnál tovább megy. Már a könyv negyedénél kiszabadulnak és visszatérnek a civilizációba. Pszichológiailag érdekes helyzet alakul ki: Jack kötődik a helyhez, ahol raboskodtak, hiszen neki ez jelentette élete első öt évében az otthont. Hiába undorodnak a nagyszülők az egésztől, neki szüksége van azokra a játékokra, amikkel ott játszott, vagy akár a Szőnyegre, amin még egy folt is jelzi, hogy azon szülte meg őt édesanyja öt évvel ezelőtt. Nem csak Jack-nek, anyukájának is nehéz a visszatérés. A nő szülei, akik most hirtelen nagyszülővé válnak, nehezen fogadják el, hogy Jack apja az, aki a lányukat elrabolta. Ezután, bár lányuk épp, hogy visszatért hozzájuk, máris gyereknevelési szokásait bírálják. Nem meglepő, hogy a hirtelen újra szabaddá vált anyának és gyermekének a Szoba sokkal biztonságosabb, nyugodtabb helynek tűnik utólag és még hosszú idő kell, hogy lelkileg feldolgozzák az eseményeket.

Nos, nekem is idő kellett, hogy leülepedjen ez a történet, amiről még sokat lehetne írni, de ezt már úgyis megtették mások. A lényeg, hogy mindenkinek ajánlom a könyvet. Akinek van gyereke azért, akinek nincs, azért.