A napokban két könyvet is befejeztem és mindkettő Párizsról szólt. Ez nálam nem is olyan meglepő vagy kirívó eset, hiszen nagyon közel áll hozzám ez a város, szívesen visszamennék még oda és más területeket is megnéznék még Franciaországban. Különösen a vidéki élet nyűgöz le a képek alapján.
Ebben a bejegyzésben először is röviden bemutatom a két könyvet, amiket mostanában olvastam, illetve összegyűjtöm eddigi olvasmányélményeimet kedvenc városomról.
Colette Rossant: Visszatérés Párizsba
Erre a regényre egy antikváriumban bukkantam rá és rögtön megtetszett a címe, valamint a borítója. A tartalmát csak röviden átfutottam és valahogy - talán a bolt fülledt levegőjének hatására - elkerülte a figyelmemet, hogy ez egy memoár, így az első pár oldal meglepett, de aztán sikerült felvennem az elbeszélés fonalát és élveztem a párizsi hangulatot, Colette kalandjait a felnőtté válás rögös útján. Egy-két receptet is ki fogok próbálni azok közül, amiket leírt. Nem olvastam az első kötetet, de így is érthető és szerethető olvasmány volt.
Lényegében a szerző életét és házasságának történetét mutatja be, miután a II. világháborút követően visszaköltöztek Párizsba a családjával. Colette ekkor 15 éves volt és a háború alatt Egyiptomban éltek. Vallási, kulturális és gasztronómiai témák jelennek meg a műben. Mesélés közben számos receptet megoszt az olvasókkal, emiatt ezzel a könyvvel vigyázni kell. Folyamatos nyáltermelődést okoz, mivel minden oldalon megemlíti, hogy éppen milyen finomságot fogyasztott… Mikor befejeztem a könyvet, majdnem éjfél volt, de kénytelen voltam bekapni egy pirítóst annyira éhes voltam már.
Ines de la Fressange-Sophie Gachet: Párizsi sikk - Szórakoztató stíluskalauz a francia divat nagyasszonyától
A borítója nem nagy szám, ellenben a tartalma! Sajnálom, hogy könyvtári, legszívesebben megtartanám… Tök jó tanácsok vannak benne lakberendezésez, kis lakás rendben tartásához, ruhásszekrény selejtezéshez. Vicces ábrák, egyszerű, de bájos hangulatú fejezetek tarkítják a könyvet. Nem egy irodalmi alkotás, inkább egy nagy divatmagazin-szerű valami, amibe minden nőnek bele kéne lapoznia egyszer. Szerintem mindenki megtalálná a maga számára hasznosítható ötleteket. Nekem például a lakberendezéses és a sminkes rész tetszett a legjobban.
Ja, párizsi kiruccanáshoz is ajánlatos ez a könyv, mivel még arra is ad tippeket, hogy melyik étteremben mit érdemes enni vagy az egyes árucikkeket melyik üzletben lehet beszerezni. Imádtam!
... és a többi párizsi kalandozásom, amiket már a blogon is megtalálsz:
Cristina Caboni: A parfüm titkos útjai
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók