Könyvhéten jártam
2016. június 12. írta: Lulma

Könyvhéten jártam

Már a könyvfesztiválos bejegyzésemben említettem, hogy kicsit jobban kedvelem a másik nagy könyves eseményt, a könyvhetet. Nos, ezen a hétvégén került megrendezésre a 87. Ünnepi könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok a Vörösmarty téren. Szombaton látogattam ki, KönyvParfé társaságában.

Már délelőtt 10 órakor megérkeztünk. Szerencsére kellemes, napos időt fogtunk ki és ekkor még tömeg sem volt. Az útvonal megtervezése után neki is kezdtünk délelőtti túránknak, amely során természetesen egy akciós könyves ládát sem akartunk kihagyni. Minden egyes kiadó pavilonját érintettük. Hamarosan már figyelnünk kellett arra, hogy ne veszítsük el egymást, mert egyre többen érkeztek a helyszínre. Frissen megjelent könyvet ezúttal nem szereztem be, inkább csak sodródtam az áradattal, nézelődtem, élveztem a rendezvény sokszínűségét. Az 500-as, 1000-es dobozokból azért hazajött velem néhány kötet, illetve egy Sütivarázs magazin is, amihez szilikon jégkockaformát adtak ajándékba. (Szívecske, virág és csillag formájú jeget vagy csokit lehet benne készíteni.)img_20160612_161917.jpg

Jó pár óra mászkálás után úgy döntöttünk, pihenőt tartunk. Benéztünk az egyik kedvenc helyünkre, a Tigerbe (legszívesebben a fél boltot hazavittem volna), aztán a Müllerbe is. Egy könnyű ebéd után ismét visszatértünk a Vörösmarty térre, ahol összefutottunk Wolfyval és a molytalálkozóra is benéztünk. Úgy éreztem, erre a programra sokkal inkább illik a fesztivál elnevezés, mint a Millenárisban tartott rendezvényre. Piknikező, sütit majszoló molyok, szabadtér, napsütés, zene, turisták... sokkal lazább itt minden. Hallottam, hogy a nap végén az eső kicsit elrontotta a jó hangulatot, de szerencsére én még a vihar előtt eljöttem, így elmondhatom, hogy minden szempontból fantasztikus élmény volt számomra ez a nap.

Ja, KönyvParfétól isteni kuglófot kaptam ajándékba. Teszteltük itthon, nagyon finom! Köszönöm szépen még egyszer! :)

Vasárnap ismét kiszaladtam a könyvhétre. Ezúttal már csak egy gyors kört tettem, meglestem Lackfi Jánost és Csukás Istvánt dedikálás közben és elhoztam még egy receptes újságot, ezúttal ajándék habverővel. (Igen, még mindig vannak hiányosságok a konyhámban és apránként szoktam beszerezni az egyes eszközöket.)img_20160612_162147.jpg

Szuper volt az idei könyvhét. Most már jöhet a nyár és az új könyvek olvasgatása!

Beszerzéseim:

  • László Zoltán: Egyszervolt (Agave) (Ezt valójában nem a könyvhéten vettem, hanem a postán párszáz forintért, de már a könyvheti kiadásokhoz sorolom.)
  • Theresa Révay: A muranói üvegműves lánya (Athaneum)
  • Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság (Athaneum)
  • David Benioff: : Az utolsó éjjel (Gabo)
  • Siklós László: Táncház (Timp)img_20160612_162039.jpgimg_20160612_161530.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr918802048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvParfé 2016.06.24. 11:02:54

Tök jó volt a Könyvfeszt és én is köszönöm az ajándékokat. A noteszbe nincs szívem beleírni, annyira aranyos, a gyertyának meg fantasztikus illata van. Ahogy belépek a lakásba, rögtön megcsap az illata. Szerintem ezt sem gyújtom meg, inkább szagolgatom. :) A csoki meg... Az elég hamar elfogyott... :D Tényleg jó könyveket szereztél be, vasárnap én is vettem Sütivarázst, meg GoodFood magazint. De azt muszáj.. szakirodalom! :)

Lulma 2016.07.08. 09:10:55

@KönyvParfé: Nem Könyvhét? Ezt a kettőt én is mindig keverem. :D
Nyugodtan használd a gyertyát és a noteszt, majd kapsz másikat karácsonyra. :D Én az Ikeában szagoltam csoki-mogyoró-karamella illatú gyertyákat, aztán végül nem vettem meg (így van a 3 együtt csomagolva), de kicsit bánom, fantasztikus illatuk volt.
süti beállítások módosítása