Amikor a filmet előbb látom, mint olvasnám a könyvet, kicsit mindig gondban vagyok. Akaratlanul is az adaptációhoz hasonlítom az eredeti művet és sajnos sok esetben jobban tetszik az, amivel először találkozom. A Nap nap után-nal is így volt. Szerencsére azért ebben az esetben nem tapasztaltam nagy eltérést és sikerült végül mindkét alkotást megkedvelnem.

A történet szerint "A" minden nap más, vele egykorú tinédzser testében ébred. Hogy melyik nap hol és kinek a bőrébe bújik bele, nem tudja befolyásolni. Aznap belelát az illető emlékeibe, de a saját személyiségével formálhatja vagy épp teheti kicsit jobbá az adott ember napját. Azonban egy nap egy Rhiannon nevű lány barátjának a testében tölti a napot és beleszeret a lányba. Onnantól kezdve szakít korábbi elveivel és kevésbé marad észrevétlen. Próbál Rhiannon közelében maradni és hamarosan felveszi vele a kapcsolatot, elárulja neki titkát.

Hasonló történetről még csak nem is hallottam eddig és több gondolat is maradt bennem mind a film, mind pedig a könyv után. Egyrészt ott van az az érzés, hogy mennyire érdekes lehet ez az egész és kipróbálnám. Vajon milyen lehet mások életébe belecsöppenni huszonnégy órára? Belelátni a gondolataikba, mégis a saját döntéseimmel formálni azt a napot? Szerintem "A"-hoz hasonlóan én se változtatnék szinte semmin, inkább próbálnék megélni és átadni az adott személynek egy szép napot, hogy másnap jó benyomással, vidáman ébredjen.

Másrészről elgondolkodtatott a regény, hogy tényleg nem a külső számít - persze, az sem hátrány. Sokkal fontosabb az, hogy közel érezzük magunkhoz valaki lelkét. Tudjunk együtt gondolkodni, biztonságot nyújtson és állandóságot. Rhiannon a kötetben nagy próbatétel előtt állt. Át kellett gondolnia, hogy képes-e úgy beleszeretni "A"-ba, hogy egyik nap jóképű srácként, másik nap depressziós lányként, harmadik nap ismét fiúként látja, aki viszont egyáltalán nem mondható helyesnek.

Mivel "A" csupán egy napra tartózkodik az emberekben, bizonyos alapvető dolgokban hiányossággal küzd. Nem létezik számára állandóság, család, kötődés. Sokat tud az emberekről, mindent mégsem érthet velük kapcsolatban. Ez volt az oka annak, hogy Rhiannonhoz kötődő, ráadásul viszonzott szerelmét nehézkesnek, időnként túl bonyolultnak éreztem. Végig volt bennem egy olyan érzés, hogy szép a történet, de valahogy nem stimmel.

Ami sem a filmben, sem a könyvben nem nyerte el a tetszésemet, az egész egyszerűen a befejezés volt. Valahogy másra számítottam. Illetve a könyvben a Nathan-os szál is furcsa volt nekem és örülök, hogy a filmből azt kihagyták. Talán összességében azért is szerettem meg jobban a feldolgozást.