Végre elolvastam azt a könyvet, amit szerintem már a kettővel ezelőtti Könyvfesztiválon szerettem volna megvenni. Akkor végül nem költöttem rá - most utólag hálás vagyok magamnak ezért. Na, nem azt mondom, hogy olyan rossz lett volna ez az olvasmány, de nem is lett a kedvencem.

Az alapötlet kifejezetten tetszett. Adott egy kertes ház a város szélén, csendes környéken. Az évek során folyamatosan váltják egymást a lakók. Hol egy fiatal felnőtt nő, hol egy tinédzser lány a szüleivel, máskor pedig egy idősebb orvos házaspár érkezik. Öt lakó, öt történet, öt válaszút az élet különböző szakaszain. A ház és benne egy régi, poros fénykép pedig valahogy megoldja a helyzeteket. A lakók válaszra és békére lelnek, ezután pedig tovább költöznek.

Olvasmányos volt a regény, igazából nem is nagyon tettem le és két nap alatt a végére értem. Tetszett is. Akkor mi is vele a baj? Számomra a klisés megoldások, az időnként túlságosan elhúzott sztorik. Például az első történet még szuper volt, kerek egész. A másodikban már akadtak unalmasabb, feleslegesebb oldalak. A vége felé még volt egy, ami ismét tetszett, de úgy összességében erőltetettnek éreztem ezt az öt történetet folyamatosan ráhúzni a "ház és a fotó választ ad" alapra. Mintha csak "muszájból" fűzte volna össze egy könyvvé a szerző. Talán így jobban el lehetett adni. 

Leginkább a a fiatal nővel tudtam azonosulni, aki az albérletet hagyta ott azért, hogy egyedül bontsa ki szárnyait a kis házban. Nyilván korban ő állt hozzám a legközelebb és nagyjából az életútja szerint is.

Összességében egyszer jó volt elolvasni, de nem fáj a szívem, hogy vissza kell vinnem hamarosan a könyvtárba.