Bölcsődei könyvállomány II.
2018. június 08. írta: Lulma

Bölcsődei könyvállomány II.

Már egy másik bölcsiből

Előző ilyen bejegyzésem óta majdnem másfél év eltelt. Azóta már egy másik, szintén állami bölcsődéből jelentkezem. Szeptembertől már a negyedik évemet kezdem a kisgyermeknevelői pályán.

Dolgoztam időközben ún. csecsemő csoportban, ahol láttam, hogy válnak az általunk nevelt és gondozott kisdedek tipegővé, majd óvodaérett nagyokká. Így végigkísértem a gyerekek növekedése, fejlődése mellett a könyvállomány változását is.

Szerencsére azt tapasztaltam, hogy ebben a bölcsiben jóval gazdagabb a választék, mint ahonnan eljöttem. Lehetőségünk van évszakoknak, ünnepköröknek megfelelően cserélgetni a leporellókat, képeskönyveket, de a gyerekek korát, nemét és érdeklődési körét is figyelembe tudjuk venni.

Amíg csecsemő, illetve tipegő korosztályról beszélhettünk (nagyjából 18 hónapos korig), a puhább fedelű lapozgatnivalókat helyeztük előtérbe. Az ilyen korú kicsik szeretnek mindent megfogni, megkóstolni. Így a gumi, textil, stb. felületű anyagokkal ismertettük meg őket a színes ábrák mellett. Kifejezetten szeretem az ilyen "simogatós" könyveket, amelyekben különböző anyagokat tapinthatnak meg a gyerekek. Nagyon szokták élvezni. Sokat beszélünk, mondókázunk velük a látott képekkel kapcsolatban, így serkentve a beszédfejlődésüket.

A nagyobbacskáknak már sokszor konkrét érdeklődési köre van. Úgy alakult, hogy a miénk kifejezetten fiús csoport volt idén. Így több autós, építős, traktoros, buldózeres képeskönyvet helyeztünk a polcra. Ebben a szülők is segítségünkre voltak. Egy rendőr apukától rendőrautós könyveket is kaptunk például. Itt valahogy jó kis szülőgárda állt össze. Szívesen adnak akár kölcsön, akár ajándékba gyerekkönyveket a bölcsődének, ezzel is növelve állományunkat.

Szeretem, hogy a gyerekeket foglalkoztató aktuális kérdésekről is akadnak nálunk könyvek. Például az önálló és egészséges étkezésről, illetve még a szobatisztaságról is. Utóbbit egyébként magamtól nem ajánlanám, mert inkább egy humoros angol nyelvű kiadvány, de annyira szeretik a gyerekek újra és újra megnézni a vicces ábrákat, hogy végül már én is megkedveltem a "művet". Ez pedig nem más, mint a Who's in the loo? Jeanne Willis-től. Igen, egy-két kicsi ennek hatására kezdett jobban érdeklődni a WC használat iránt, úgyhogy hasznosnak bizonyult.

Aminek pedig tényleg örülök, hogy vannak csodaszép könyveink, amiket kortárs illusztrátorok tettek szebbé, például Pásztohy Panka, Horváth Ildi, Paulovkin Boglárka, Agócs Írisz vagy Rofusz Kinga.

Összességében nem rossz az itteni helyzet, ami jó érzés. Jómagam szívesen követem a gyerekkönyv kínálatot, újdonságokat. Jó színterek erre a könyves események, például az épp futó könyvhét is, amire biztosan ki fogok látogatni. Ilyenkor a felnőtteknek szóló újdonságok mellett a gyerekkönyves kiadók standjánál is meg-megállok. Fontosnak tartom, hogy kisgyermeknevelőként képben legyek, mi az, ami érdekli a szülőket, gyerekeket. Kíváncsi vagyok, mások ebben a szakmában hogy tartják szinten magukat, foglalkoznak-e ezzel, illetve a szülők mennyire tartják fontosnak a választékos gyerekkönyv gyűjteményt otthon vagy a közösségekben! 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr7414031808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása