Majdnem napra pontosan két éve voltam életemben először - és remélem, nem utoljára Velencében. Elvarázsolt ez a csodálatos város, azóta szívesen olvasok róla. Jól visszahozta a hangulatát A muránói üvegműves lánya, valamint legutóbbi olvasmányélményem, A velencei hegedűs is.

Alyssa Palombo regénye az Antonio Vivaldi története alcímet kapta és egy, a művészre erőteljesen utaló borítót. Ezzel szemben maga a cselekmény nem teljesen Vivaldi életét mutatta be. Hogy ez mennyire okozott számomra csalódást? Lássuk.

Maga a történet fikció, de vannak valós alapjai. Vivaldi nevét gyakran összekötik Anna Giróéval. Egyesek szerint az olasz énekesnő a hegedűművész és zeneszerző Vivaldi lánya volt. Alyssa Palombo e köré épített egy fiktív életrajzot. Azt próbálta felvázolni, vajon ki lehetett Anna édesanyja, a maestro titkos szeretője.

Így A velencei hegedűs cím valójában inkább a mi főszereplőnkre, Adrianara utal, aki egy gazdag családból származik az írónő szerint. Adrianát édesapja sokáig rejtegeti a velencei elit elől, későn mutatja be a társaságnak, azonban szinte rögtön elvárja, hogy a lánya elkezdjen ismerkedni a korabeli fiatalokkal, fogadja a potenciális udvarlók próbálkozását. Adriana eleget is tesz apja kérésének és sikerrel szerepel a különböző társasági eseményeken. Elbűvölő külsejével és modorával nincs is nehéz dolga, hamar két férfi is udvarolni kezd neki. Ám ő titokban elkezd Vivalditól hegedűórákat venni - és beleszeret tanárába, akit vörös haja miatt a "rőt pap"-nak is neveznek Velencében. A kettejük szerelmét és az előttük álló akadályokat dolgozza fel a könyv első fele. 

A második fele inkább már Adriana felnőttkoráról szór, házaséletéről, gyermekeivel való kapcsolatáról. Hogy sikerül-e Vivaldival megőrizni a kapcsolatát, azt nem árulom el - érdemes elolvasni a regényt, mert amellett, hogy Velencében érzed magad olvasás közben, még letehetetlenül izgalmas, fordulatos is.

Érzelmekkel átitatott minden sora. Számomra nagyon érdekes volt, miként lett egyre bölcsebb Adriana, hogy élte meg a szeretetet különböző szerepekben - szeretőként, feleségként, anyaként.

Tetszett, hogy áradt a könyvből a zene. Az írónő jó érzékkel helyezte el Vivaldi zeneműveit egy-egy fejezetben, jól passzoltak az egyes érzelmekhez, Adriana életeseményeihez, vagy akár Vivaldi vívódásához. Bár olvastam olyan kritikát, amiben zokon vették, hogy tényleg nem konkrétan Vivaldi életrajzát kapjuk meg a regényben, de én nem bántam ezt. Ez egy kitalált történet volt, de akár meg is eshettek volna így a dolgok, nemde?