Graeme Simsion: Rosie update
2017. január 29. írta: Lulma

Graeme Simsion: Rosie update

Sokáig halogattam ezt az olvasást, ugyanis több helyen belefutottam olyan véleményekbe, hogy az első kötet sokkal jobb volt, ez a rész már más, teljesen más lett a szereplők viselkedése, Don és Rosie idegesítő. A Rosie projekt elolvasását követően úgy éreztem, ez valami zseniális alkotás, új kedvencet avattam, oda meg vissza voltam az egésztől. Nemrég beszereztem a második részt és nagy lelkesedéssel, ugyanakkor kicsit félve belevágtam.

Az évtized legkülönösebb párja visszatért!

A kissé bogaras Don újabb nehézségekkel találja szemben magát, amikor feleségül veszi Rosie-t, akivel nyomban New Yorkba költöznek. Egy nap a lány bejelenti, hogy terhes, Don pedig nekilát, hogy kiderítse, miképp kell apának lenni; konzultál szakértőkkel és barátokkal, kikérdez egy terapeutát és kutat az interneten, de végül ismét sikerül magát bajba sodornia. Szerteágazó teendői közepette csak egyvalakivel nincs ideje foglalkozni, Rosie-val…

Nos, jelentem, csatlakozom azok táborába, akik szerint az első kötet erősebb volt. A Rosie update-ben a házaspár életében több változás is történik. Donnak, akinek fontos, hogy az életének minden pontjában rendszer legyen, egy be nem tervezett dologgal kell szembesülnie: Rosie kisbabát vár. Dont teljesen váratlanul éri a hír és fogalma sincs arról, hogy most mi lesz, hogyan kell apának lenni. Még a házasságot is alig szokta meg. A nagy esemény több téren is felforgatja a pár életét. Don kétségbeesetten gyakorol az apaszerepre, a tőle megszokott egyedi módon. Saját elgondolása szerint minden cselekedete logikus és helyénvaló, egy ízben például mégis a rendőrségen köt ki, mert túl közelről tanulmányozza a játszótéri gyerekeket. Természetesen Rosie is készül az anyaságra, bár talán tanulmányait fontosabbnak tartja, illetve úgy véli, Don nem lesz megfelelő apa. Mind Rosie, mind pedig Don a saját útját járja és sajnos pont egymással nem kommunikálnak megfelelően.

Mindkét félben félelem és görcs támadt az új feladattól és úgy vélem, inkább ez okozta problémát a kapcsolatukban. A kialakult körülmények miatt valóban azt lehetett érezni, hogy jellemük megváltozott és valamilyen szinten idegesítőek lettek.

A karakterek jellembeli változása ellenére mindvégig lekötött a regény és élvezetes volt. Tetszett, hogy betekintést kaptunk a barátok életébe is, illetve több utalás is történt az első kötet egyes epizódjaira. Jó kis folytatás ez. Hozta az első rész hangulatát, humorát, olvasmányosnak tartottam. Bár nem valószínű, hogy lesz harmadik rész, de azért kíváncsi lennék, hogyan éli meg Don és Rosie a szülőséget, illetve a kisfiuk örökli-e Don bogarasságát.

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr3112167241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása