Velencét nagyon megszerettem, mikor tavasszal ott jártam, így kíváncsian nyitottam ki ezt a könyvet. Csodálatos érzés volt már rögtön az elején elmerülni a kis sikátorok, hidacskák, csatornák labirintusszerű világában. Sajnos, később már nem itt játszódott a történet, de a három szálon futó regény mindegyik része kárpótolt.

Fülszöveg:

"A második világháború gazdaságilag a tönk szélére sodorta a több évszázados múlttal rendelkező patinás muranói üvegfújó-műhelyeket. A Grandi-ház örököse, a gyönyörű és tehetséges Livia hadviselt és kiábrándult bátyjával küzd a cég irányításáért. A fiatal lány a háború utáni német megszállásból épp csak kilábaló Metzbe szökik, hogy férjhez menjen szeretőjéhez, Francois Nagelhez, aki egy francia üveggyár tulajdonosa. Az egykori ellenálló Nagel család nem nézi jó szemmel a velencei lányt, aki le sem tudná tagadni, mennyire hiányzik neki a fény és az árnyak városa.
Európa egy másik szegletében, az üveggravírozó családból származó szudétanémet Hanna Wolfnak el kell hagynia Csehországot. Egy bajorországi internálótáborban kezd új életet kislányával, az erőszakból fogant Ingével, miközben várva várja a kurszki csata után eltűnt bátyját, Európa egyik legtehetségesebb üveggravírozóját, Andreast.
A második világháború sérelmei és fájdalmai, a bűntudat és a büszkeség mély árkokat ástak a három üvegműves család tagjainak lelkébe. Sorsukat mégis összeköti ez az áttetsző és csillogó anyag, ősi titkok hordozója, mely bűvöletbe ejti az embereket.
Vajon hogyan áll helyt Livia és Hanna anyaként, nőként és üvegmesterként ebben a férfiak uralta kegyetlen világban?"

Mindhárom szál érdekes és izgalmas volt a maga módján. Talán számomra leginkább Hanna története tetszett a legjobban. Bár egyik szereplőt sem zártam a szívembe, de úgy éreztem, Hanna része volt a legizgalmasabb. Valósághűen ábrázolta az írónő a háború utáni válságos időszakot, a megerőszakolt, magukra hagyott nők sorsát, aki jogosan érezhették úgy, hogy már nem bízhatnak a férfiakban.

Három nő, három anya jelenik meg a regényben, akiket mindenképp említenék. Ők képviselik az egyes cselekményszálakat. Livia és Hanna anyasága nem példamutató, de valahogy Hannát jobban meg tudtam érteni és örültem, hogy jellemfejlődésen esett át, sikerült feldolgoznia a vele történt borzalmakat és közelebb tudott kerülni gyermekéhez. Ezzel szemben Livia önként mondott le a fiával való kapcsolattartásról, hogy szenvedélyének, a művészetnek éljen. Itt lépett be a képbe a könyv harmadik fontos nőalakja, Élise, Francois nővére, akiben viszont nagyon erős anyai ösztönök mutatkoztak meg annak ellenére, hogy nem szült saját gyermeket. Az ő gondoskodása volt talán a legragaszkodóbb, bár valamilyen szinten már szélsőségesnek éreztem a családjával való kapcsolatát, önjelölt tyúkanyó szerepét.

Három nő, három család, három történet a a háborúról, szerelemről, Európáról. Átjárta a regényt háború fájdalma, a romantika, a kaland, és mindezen finoman átsejlett az üvegművesség titokzatossága. Jó volt, sikerült új kedvencet avatnom vele.