Ezt, a magyar táncházakról szóló kötetet még a Könyvhéten szereztem be, háromszáz forintért. Ez kávéár, nem szabad otthagyni ennyiért! Örülök, hogy nem is tettem. Siklós László gyűjtése a táncháztörténetről érdekes volt és olvastatta magát. Különösen színessé tették az interjúk, amiket még a '70-es években készített az akkori táncházakba járó fiatalokkal.

A kötet hiteles képet ad a táncházmozgalomról, aminek időről-időre én is a részese vagyok és személyes tapasztalataim is megegyeznek a könyvben leírtakkal. Valóban értelmes, lelkes közönséget vonzanak a táncházak és mai napig igaz az, hogy ott nem számít ki vagy, honnan jöttél, mi a végzettséged, a tánc a lényeg. A résztvevők közvetlenek, segítőkészek, kedvesek. Attól, hogy férfi és nő együtt táncol, összekapaszkodik, nem kezdenek el helyben szexelni, mint egyes szórakozóhelyeken majdnem… Nincs biztonsági őr, kidobóember, mégis kulturáltan, igényesen képesek szórakozni a táncosok és az utcáról betévedt érdeklődőket is szeretettel fogadják.

A könyvet olvasva minden oldalnál azt éreztem, hogy igen, ez így van, igaz, amit ír, egyetértek vele. Jó volt olyan érdekességeket megtudni, hogy ki kezdte el a táncházazást, ki muzsikált először, milyen volt régen ez az egész.

Külön fejezetet szentel a Sebő és a Muzsikás együttesek bemutatásának, néhány, máig működő nagyobb néptáncegyüttesnek, népi hangszereknek, néphagyományok leírásának. Megmutatja, milyen az, amikor a falusi élet egyes elemei a fővárosban is teret nyernek maguknak és meggyőz arról, miért érdemes szeretni, őrizni a kultúránkat ahelyett, hogy szégyellnénk, titkolnánk azt.

Ajánlom mindenkinek, aki már volt táncházban és annak is, aki még csak tervezi, hogy elmerészkedik. Megéri, felejthetetlen élmény!

Néhány idézetet is kigyűjtöttem olvasás közben, íme: