Ezer éve a várólistámon volt a Neked adom a napot. Éreztem, hogy ez jó és el kell olvasnom. Így is lett. Mély, érzelmes és izgalmas történetről van szó, ráadásul ikrekről, ami nálam már pluszpont. (Anno a Fagyos ikreknél is említettem, hogy kedvelem az ikres sztorikat.)

Jandy Nelson regényének két főszereplője Noah és Jude, a fiú-lány ikerpár. Kettejük váltott szemszögéből, mintegy kirakósként kerülnek helyükre az események, az édesanyjuk elvesztése körüli időszak. Apránként kiderül, miként hidegedett el egymástól az egykor elválaszthatatlan testvérpár.

A váltott szemszög érdekessége, hogy Noah szemszöge a múltban játszódik a baleset előtt, amikor a gyerekek 13-14 évesek voltak, míg Jude meglátásairól a jelenben, néhány éves ugrással olvashatunk, amikor már 16 évesek.

Noah részeiből kiderül, hogy a gyerekek egymás lelki társaiként nőttek fel, ők voltak NoahésJude (igen, így egyben említi őket a szerző is). Kő-papír-ollóban mindig ugyanazt mutatták, tudták, hogy mikor érez fájdalmat vagy éppen örömet a másik. Együtt léptek be a kamaszkorba és kezdtek szembesülni a hormonjaik változásával is. Ekkor még Noah volt a visszahúzódóbb, egyfajta különcnek számított. Ebben egyrészt szerepet játszott az, hogy teljes gőzzel egy művészeti iskolába készült, hiszen rajzai, festményei igazán különlegesen, egyediek voltak, másrészt pedig az, hogy még magának sem merte bevallani, hogy a fiúkhoz vonzódik. Titkával hosszú ideig kínlódott egyedül.

Jude is érdeklődött az alkotás iránt, ám nem szándékozta elvenni öccse helyét a neves iskolában. Éppen ezért meglepő volt számomra, mikor az ő szemszögét olvasva azt tapasztaltam, hogy a jelenben nem Noah, hanem ő jár a művészeti képzésre. Mintha teljesen megcserélődött volna a két testvér személyisége. Jude lett az elvont, csendes kívülálló és Noah kezdett el bulizni, illetve teljesen feladta a festést.

Nagyon nehéz írni erről a könyvről, mert annyira összetett és zseniálisan felépített mind a történet, mind a karakterek. Megindító volt látni, ahogy már a baleset előtt elkezdtek változni a fiatalok, szinte lépésről lépésre, majd ahogy megértettem a kibontakozó szálakat, minden a helyére került.

Jó tartom, hogy Noah és Jude életében is megjelent a szerelmi szál. Mindkettejük kapcsolatai csodaszépek. Noah már 13 évesen gyengéd érzelmeket táplál Brian iránt, míg Jude 16 évesen ismerkedik meg Oscarral, a titokzatos angol sráccal. Ebből a szempontból Noah része jobban tetszett, mert izgalmas volt, ahogy a fiú fokozatosan nyílt meg egy másik fiú előtt és megszabadult titkától. Jude szemszögéből még a mentorával való kapcsolatát emelném ki, ami szerintem egy nagyon különleges tanár-diák kapcsolat.

A regény nyelvezete, stílusa megkapó és fantasztikus. Sok olyan mondat volt (ha nem az összes), ami elgondolkodtatott. Valahogy több lettem az egész könyvtől.

Ha a napot nem is tudom nektek adni, de mindenkinek ajánlom ezt a könyvet!

Kedvenc idézeteim:

„ – Gyakorlatilag az egész világot odaadtam érted (…). A napot, a csillagokat, az óceánt, a fákat, mindent. Az összeset odaadtam érted.”

„Megmondom, mit szeretnék: kézen ragadni az öcsémet, és visszafutni az időben, vállunkról lecsúszó kabát módjára elhagyni az éveket.”

„Az anyák ejtőernyők.”

„A világ lesújtó. A világ mérethibás cipő. Hogyan képes bárki is kibírni benne?”