Régóta szemeztem ezzel a könyvvel. Végül idén karácsonykor került rá sor. Nem bántam meg. A mi, hómentes ünnepünkbe kiválóan passzolt a Stallo zord havas svéd tája. Együtt fagyoskodtam Sussoékkal miközben ők vérszomjas trollokra vadásztak az erdőben. Vagy talán az ember az igazi szörnyeteg? Nos, ez Stefan Spjut svéd mítoszokkal átszőtt thrilleréből kiderül.

A történet kezdetén egy rövid jelenetet kapunk 1977-ből. Egy anya érkezik meg kisgyermekével egy lappföldi elhagyatott kunyhóba. Nem sokkal ezután a gyermeket, elrabolja egy hatalmas troll. Legalábbis az anya nem tudja máshogy leírni azt, amit látott.

Ezzel egy időben egy híres svéd természetfotós egy fényképet készít kisrepülőjéből. A felvételen egy medve látható, aki egy furcsa kis lényt cipel a hátán. A kis lényre ismét nincs jobb szó a trollnál.

2004-ben a fotós unokája, Susso különös telefonhívást kap. A nő az egész életét nagyapja fotójának szentelte. Kriptozoológusként egy honlapot üzemeltet, ami mitikus lényekkel foglalkozik. Nem csoda hát, hogy azonnal ugrik a hívásra. Talán most végre megfejtheti a régi fénykép rejtélyét! A telefonhívás ugyanis egy újabb kis szőrös lény felbukkanását jelzi egy idős hölgy telke körül. Susso a helyszínre siet, és térfigyelő kamerákat helyez fel. Hamarosan eltűnik a hölgy unokája, ám az egyik kamera készít egy képet a közelben ólálkodó lényről.

Susso édesanyjával és barátjával kezdi el keresni a gyereket. Az ő nyomozásukkal párhuzamosan folyamatosan betekinthetünk egy különleges világba: Egy kis csoportból álló társaság életébe, akik kapcsolatban állnak a trollokkal, azaz a Stallo népséggel.

A két szál fej-fej mellett halad, míg végül összeérnek és kiderül, ki az a Stallo népség, miért kell nekik kisgyermekeket rabolni és kik védelmezik őket.

Szimpatikus volt, hogy nem kifejezetten varázslényekről van itt szó, hanem olyan ősöreg lényekről, akik tényleg a svéd mitológia szerves részét képezik és szinte hihető a létezésük. Sőt… azóta a tengerimalacaimra is úgy gondolok, mint kislidércekre és ha mókust vagy kisegeret látok majd, rájuk is más szemmel fogok nézni. :)

A regényben szép lassan, szinte mozaikszerűen kerülnek helyére az események. Közben számos izgalmas pillanat és gyönyörű tájleírások színesítik az olvasást. Amikor épp nem történik semmi, csak baktatnak az erdőben, mint Frodóék Középföldén, akkor is hatalmas élmény ez a könyv. Legalábbis azoknak, akik annyira szeretik a svéd irodalom jellegzetes erdős-havas-pepparkakor illatú fejezeteit, mint én. Nekem teljes mértékben átjött ez a hangulat és élveztem minden egyes oldalt.

Majdnem tökéletes ez a könyv. Egy apró negatívumot emelnék ki. Mielőtt elkezdtem olvasni, annyit tudtam róla, hogy zavaróan sokszor foglalkozik olyam dolgokkal, mint vizelet, széklet. Ehhez még hozzátenném az orrváladékról szóló részeket. Ezt tényleg kellett? Minden második oldalon folyok valakinek az orra… Persze, a hidegtől. Szóval ezzel is jobban átélhető a svéd tél. Na jó, tudjuk be ennek. Azért így is az egyik kedvencem lett.