Szabó Magda: Születésnap
2017. november 19. írta: Lulma

Szabó Magda: Születésnap

Egyik este hirtelen karácsonyi hangulatom támadt. Illatgyertyát gyújtottam, beraktam egy karácsonyi lejátszási listát és lekaptam a polcról a Születésnapot. Ez a könyv mindig is jól hozta számomra az ünnepi érzést, varázst. Most is jól esett a lelkemnek. Tizenévesen már számtalanszor olvastam, de felnőttként is ugyanúgy élveztem minden sorát.

Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

A felnőtté válást nem egy dátum, nem egy születésnap okozza. Talán én a 18. születésnapomra tekintettem úgy, mint Bori a 14.-re. Pedig... nem változott attól az augusztusi naptól semmi. Ugyanúgy otthon laktam, iskolába jártam és még egy jó darabig a munka közelébe sem kerültem. Az önállóság, a valódi felnőttség csak később jött el. Nem volt dátuma, nagy napja, csak egy elmosódott határvonal. Egyszer csak már ott tartottam, hogy nem függtem a szüleimtől, lett egy állásom, saját keresetem és már nem velük élek.

Illés Borin jókat mosolyogtam régen is. Szilviát talán irigyeltem korábban, de már nem. Szomorú, ahogy viselkedett és amit tett Borival. Jelleme sajnos aktuális - ma is sok Szilvia típusú lány szaladgál a világban.

A többi karakter - Jutka, Varjas, a szülők, az Eperjes Benjámin utca lakói - mind nagy tanítók, fontos útmutatást adnak az olvasó számára.

Bori jellemfejlődése szívet melengető. Neki egy megrázó esemény kellett ahhoz, hogy rájöjjön, vannak nagyobb dolgok a külsőségeknél és a gyermeki vágyaknál. Ráébredt, mit jelent a közösség. Ma már nem is tudom, megtapasztalja-e valaki az akkori közösségi élményt, amit Boriéknak az őrs adott. Valamilyen szinten sajnálom, hogy nekem nem volt ilyen összetartó csoportom, mert már egy másik rendszerben nőttem fel.

Szabó Magda írásai fájón gyönyörűek - legyen szó felnőtteknek vagy az ifjúságnak íródott regényeiről. Legtöbb könyve, témája örök klasszikus, ma is aktuális. Az ifjúsági regényei pedig kortalanok. A Születésnapot vagy például az Abigélt is ujjongva veszem elő időnként ismét.

Szerettem és szeretem ezt a kötetet. Bár a saját példányom már ezeréves és csak a ragasztócsíkok tartják össze úgy-ahogy, kiemelt helyen őrzöm a könyveim között és csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr3413310547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása