...Avagy új kedvencet avattam és már értem, mi ez a Rosie effekt és miért dicsérik ennyire ezt a könyvet. Egyszerűen zseniális! Lehet, hogy kezdem is az újraolvasást, amint befejeztem ezt a bejegyzést.

„Egész ​​életemben azért kritizáltak, mert állítólag nincsenek érzelmeim – mintha ez valami végzetes hiányosság lenne." Don Tillman, az Asperger-szindrómás, furcsa, mégis elbűvölő és igen sikeres genetikusprofesszor számos kudarc után arra a következtetésre jut, hogy agya nincs romantikára „drótozva", noha szerinte logikusan „nők széles skáláját kellene vonzania". Ám amikor idős szomszédasszonya, Daphne meggyőzi, hogy értékelje át a lehetőségeit, Don a maga rendezett, tényekre építő módján belefog a feleségprojektbe. Kidolgoz egy kérdőívet, amelynek segítségével megtalálhatja a tökéletes társat: azt a megbízható, absztinens, nem dohányzó nőt, aki beleillik fegyelmezett életébe… A Rosie-projekt egy végtelenül szórakoztató utazás az enyhén autisztikus Don világába, aki egyszerre kacagtató és szívszorító csetlés-botlása során többet tud meg önmagáról, mint amennyit valaha lehetségesnek gondolt. Graeme Simsion új-zélandi születésű ausztrál író megható és ironikus regénye immár több mint 40 országban ejti rabul a humoros kalandokra éhes olvasókat.

A fenti fülszöveg már nagyon rég felkeltette az érdeklődésemet. Mindennek tetejébe még ott volt a sok blogbejegyzés, pozitív értékelés a regényről. Nem maradhattam hát ki én se, muszáj volt megismernem Don Tillman professzort. Azt hiszem, nem bántam meg és mindenkinek el kellene olvasni ezt a történetet.

Don Asperger szindrómás, de a könyv egyik érdekessége, hogy ezt Graeme Simsion egyszer sem írja le így szó szerint, csak a fülszövegben mondja ki. Jómagam nem ismertem ezt a "betegséget", csak a regény olvasása közben kerestem rá, hogy pontosan mit is takar. Átlagos vagy átlagon felüli intelligencia (Donnak egyértelműen az utóbbi van), szegényes kommunikáció, gyenge kapcsolatteremtő készség, rutinhoz való görcsös ragaszkodás... Nos, Don Tillman egyértelműen Aspergeres, azaz "aszpis", ahogy ő nevezi az autizmus ezen enyhébb formáját. Egyébként még egy különlegesség: ő maga is tart előadás a kórképről aspergeres gyerekeknek és még ekkor sem mondja ki az író nyíltan, hogy maga a professzor is a szindróma áldozata. Valójában Don teljes életet él és emiatt nincs is rá szükség, hogy megbélyegezzék őt, betegnek kiáltsák ki. Úgy vélem, ez az oka annak, hogy nem hangzik el konkrétan, hogy ő is Aspergeres.

Hogy hogyan mutatkozik meg Don életében az Asperger szindróma? Napjai menetrendszerűek, mindent beoszt, pontról pontra szedi az életét. a Szabványosított Étkezési Rendszer szerint eszik és belekezd a Feleségprojektbe... Mivel nehezen teremt kapcsolatot, egy kérdőívet készít és elkezdi keresni tökéletes partnert.

Barátja igyekszik őt megtréfálni (vagy épp érzi, hogy ezzel jót tesz Donnak) és bemutatja neki a cseppet sem tökéletes, ám annál nagyszerűbb egyéniséget, Rosiet. Kettejük kalandjai és Don furcsa, bogaras szokásai, megszólalásai egy fantasztikus, szórakoztató, szívet melengető könyvet eredményeznek.

Imádtam olvasni. Annyira jól kitaláltak a karakterek! Szinte minden oldalon hangosan nevettem. 

A második részt egyelőre nem merem elolvasni. Még érzem az első könyv kellemes hangulatát. Körbeöleli a lelkem az emléke, mint egy fényes, meleg burok. Nem szeretném elveszíteni ezt a varázst, félek, hogy a folytatás gyengébb, de hamarosan azért majd sort kerítek rá.

Mindenkinek ajánlom. Amellett, hogy kikapcsol, szórakoztat, arra is ösztönöz, hogy merjünk változtatni az egyhangú életünkön. Azt is mondhatnám, hogy nem kell minden kedd este homárt vacsorázni...