Párizzsal engem mindig le lehet kenyerezni. Nem is volt kérdés, hogy én ezt a könyvet kedvelni fogom. Legalábbis a Párizst ábrázoló részeit. Na, jó, a többivel sem volt nagy gond, így is 4,5/5 –re értékeltem molyon.
Fülszöveg:
"Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket."
Imádtam a leírásokat a kedvenc városomról, a kollégiumi hangulatot, a kicsi szobákat, az esti mozizásokat, a közös reggeliket, a meleg croissant illatát, Annáék baráti társaságát és kalandozásaikat a romantikus utcácskákban. Olvasás közben egyrészt úgy éreztem, mintha nagyon kedves ismerősök kalauzolnának végig Párizson, másrészt pedig, mintha én is egy új diák lennék a bentlakásos iskolában. Megszerettem a bandát és természetesen Annával együtt én is beleszerettem Étienne St. Clairbe. Sajnáltam, hogy annyit szenvedtek, mire végül összejöttek (remélem ez senkinek sem spoiler, mert mind tudjuk, mi a vége ezeknek a vörös pöttyös könyveknek ;) ) Néha haragudtam Étienne-re, amiért annyit flörtölt Annával, de közben mindig visszamenekült a biztonságot jelentő másik kapcsolatába. Haragudtam Annára is, amiért ő sem lépett fel határozottabban. Persze, ha ez a sok kínlódás nem lett volna, a regény se lenne ilyen hosszú és kerek. Mert, bár nekem civakodásból és kavarásból kicsit sok volt és unalmasnak éreztem a cselekmény egy részét, azért valahogy olyan kellemesen unalmasnak. Mint amikor a fűben fekve a lassan sodródó felhőket bámulod, és közben simogat a langyos szellő. Ilyesmi érzésem volt olvasás közben. Ez pedig összességében nem rossz érzés.
Pozitív a véleményem a könyvről és azt gondolom, aki szórakoztató, romantikus és kikapcsoló regényt keres, illetve egy kicsit is kedveli a francia kultúrát, az mindenképp olvassa el!
Azt kívánom, bárcsak a barátok gyakrabban fognák egymás kezét, ahogy a gyerekeknél látom olykor az utcán. Nem tudom, miért kell szégyellnünk ezt, amikor felnövünk.
