Nyári beszerzések és egyebek
2019. augusztus 14. írta: Lulma

Nyári beszerzések és egyebek

Vagyis inkább július-augusztus. Nemrég történt ugyanis, hogy szülői értekezlet előtt nem láttam értelmét annak, hogy hazajöjjek és utána vissza Budapest másik oldalára. Mászkáltam, egy-két dolgot elintéztem, ebédeltem egy jót, majd az egyik pláza légkondis belsejébe menekültem a kinti negyven fok elől. Itt jött velem szembe a Libri nyári 2+1-es akciója. Jó, már korábban is, de itt döntöttem el végül, hogy akkor beszerzek pár könyvet, amire már rég fájt a fogam. (A héten voltam pont fogorvosnál, úgyhogy ez a szófordulat most nem volt olyan jó. :D )

A következő példányok kerültek be a textil bevásárlószatyromba. (Fő a környezettudatosság!)

John P. Strelecky: Miért kávézó - Megtetszett a fülszövege, ami szerint a szerző betér egy kávézóba, ahol az étlapon nem csak a menüvel, hanem elgondolkodtató kérdésekkel is szembesül. Jót beszélget a tulajjal, a szakáccsal és néhány vendéggel is, miközben fantasztikus ételeket kóstol. Jóllakik a gyomra és a lelke is. Gyorsan olvasható kis kötet volt, amit valószínűleg tovább fogok ajándékozni. Úgy érzem, ez a helyes. Egyszer feltölt, utána jól jöhet másnak is. Remélem, akinek adom, örömmel fogja forgatni.

F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve - Végre, végre megvettem! Csoda kis könyv. Frida élete nagy hatással volt rám. Azok az energiák, amik jellemzik, nagyon inspirálóak. Az év egyik top könyve számomra. A receptek érdekessé tették a könyvet és hozzáadtak a hangulatához, ám maga a történet volt az, ami elvarázsolt inkább.

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - A már említett könyves podcastben, a Lapozz a 99-re-ben hallottam az írónőről és felkeltette a kíváncsiságomat. Egy nap alatt elolvastam az Egyasszonyt és nem bántam meg. Erős női karaktert ismerhettem meg, aki nem más, mint maga a szerző. A saját élete inspirálta abban, hogy leírja azt, amiről sok asszony nem beszél. Szeretnék még többet is olvasni tőle.

Kelly Rimmer: Kinek a lánya? - Születésnapomra kaptam, még nem kezdtem bele. Örökbefogadásról szól nagyjából, kíváncsi vagyok rá, mert jó véleményeket olvastam róla.

Ezeken kívül esélyes, hogy lesz még a hónapban beszerzésem, ugyanis kaptam Libri utalványt is a születésnapomra... És már sejtem is, mit szeretnék venni belőle. Updatelem majd a posztot, ha már itt lesznek azok a könyvek is.

Update: Időközben tényleg megvettem a Libriben azt a könyvet, amire egy ideje már fájt a fogam. És amit azóta öten kértek kölcsön tőlem. De bizonyos okok miatt már csak anyukámnak adok kölcsön könyvet, másoknak nem szívesen. Nagyon ritkán akad csak kivétel.

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima - Tavasszal jelent meg a Csernobil című ötrészes minisorozat, a csernobili katasztrófa 33. évfordulóján. Hétről hétre tátott szájjal néztük végig az epizódokat. Egy olyan eseményről, amiről mindenki hallott, mégis ilyen részletességgel talán még nem találkoztunk vele. Számomra nem volt kérdés, hogy szeretném megszerezni a sorozat alapját szolgáló könyvet is. A Csernobili ima lényegében interjúsorozat az érintettekkel, a zóna illegális lakóival, vagy például az akkori gyerekekkel, akik ma már felnőttként emlékeznek vissza és nem egynek súlyos egészségi és lelki károsodást okozott a 33 évvel ezelőtti esemény. Döbbenetes volt olvasni, de azt gondolom, meg kell ismerkedni ezzel e történettel. Nem mellesleg azért is, mert a szarkofággal, amit az atomerőmű fölé emeltek, még máig foglalkozni kell.

Náray Tamás: Zarah öröksége - Egy barátnőmtől kaptam születésnapomra a vágyott második részt, aminek hihetetlenül örülök! Egyelőre még picit várat magára az olvasás, mivel olyan sok minden gyűlt össze mostanában, de más hamarosan sorra kerül. Várom, hogy újra elnyeljen a Náray által csodaszépen megírt hangulatú történet.

Gróh Ilona (szerk.): Jöjj ki, napocska!A héten részt vehettem egy Gróh Ilona által vezetett, zenei nevelés témájú tanfolyamon. Csodálatos pedagógust ismertem meg a személyében. A képzésen volt lehetőségem megvásárolni tőle a Jöjj ki, napocskát, amit természetesen ott helyben dedikáltattam is. A munkám során mindennap fogom használni ezt a kötetet, hiszen (zenét, énekszót kedvelő) kisgyermeknevelőként törekszem, hogy minél színesebb zenei anyagot tudjak megmutatni a legkisebb korosztálynak. Szuper, hogy a kötet végén egy furulyaiskola is található. Ez a kezdők számára is segítség lehet, nekem pedig, már rutinosabbként jól jött, hogy egy-két dolgot felfrissítsek e téren is. Nem csak szakmabelieknek, hanem például kisgyermekes szülőknek is ajánlom ezt a könyvet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr8415008694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.