Sokat gondolkoztam, hogy elolvassam-e ezt a könyvet. Többször a kezembe vettem, forgattam, lapozgattam, ismerkedtem a szövegkönyv-formával. Végül belevágtam. Ha egy ötös skálán kellene értékelnem, egyszerre adnék rá elégtelent és kiválót is.

Tizenkilenc ​​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Aláírom, hogy jól szórakoztam, viszont semmiképp sem nevezném a HP sorozat folytatásának a könyvet, Ez egyfajta fanfiction-szerű, fura agyszülemény. Nyomokban tartalmazza a HP hangulatot, de már valahogy teljesen más. Érdekes volt felnőttként látni az egyes karaktereket. Hát, azt hiszem Ronon kívül valahogy mindegyiknek megváltozott a jelleme! Nem gondoltam volna, hogy Harry ilyen szülő lesz és, hogy Hermione ennyire karrierista nővé válik. Draco és Harry szinte már barátok lettek, a gyerekeik kapcsolata pedig... majdhogynem túl a barátságon szintet üt meg. Maga a sztori, az ugrálás az időben, az egyes világok... mintha maga az írónő (és szerzőtársai) sem tudták volna eldönteni, hogy pontosan milyen folytatása legyen az előző hét résznek, milyen világot teremtsenek az új generációnak. Inkább kreáltak rögtön három opciót. 

Jókat mosolyogtam a poénokon, illetve örömmel olvastam a varázslóvilágról kiderülő újabb részleteket. A büfés boszorkány valódi foglalkozása, Hermione és Ron bensőséges kapcsolatának bemutatása, a három jó barát választott szakmájának leleplezése,  új varázsigék, visszatérés a roxforti birtokra és találkozás a már jól ismert szereplőkkel - ezekről kellemes érzés volt olvasgatni, ám ilyen típusú cikkekkel már korábban is találkoztam, hiszen Rowling folyamatosan megosztotta cikkeit a mágusvilágról többek között a Pottermore oldalon is.

Az új részletek közül számomra csalódás volt Ron felnőttkori jelleme. Ő is auror szeretett volna lenni, így meglepő, hogy Fred és George vállalatát vitte tovább inkább. Fred elhunyt a roxforti csatában, de George-dzsal mi lett? Ikertestvére nélkül nem folytatta a viccbolt működtetését? Szintén furcsa volt arról olvasni, hogy Harry kudarcot vall a gyermeknevelés terén. Az érthető, hogy nehéz úgy apának lennie, hogy őt nem az édesapja nevelte fel, ám számos apafigurával találkozott életében és másik két gyereke valahogy mégis "jól sikerült." Albus jelleme sem volt túl megnyerő és az sem, hogy Mardekáros lett. Nem így képzeltem. Érdekes módon az első hét kötetben kevésbé kedvelt Draco Malfoy fia lett az, aki szimpatikus lett az elátkozott gyermekben.

Kíváncsi lettem volna a többi szereplő életének alakulására. Jó volt, hogy megemlítették többek között Neville-t vagy McGalagonyt, de szívesen megtudtam volna valamit például a Weasley nagyszülőkről is.

Összességében úgy vagyok ezzel az alkotással, hogy mindenkinek ajánlom, aki Harry Potter rajongó, ám csak abban az esetben, ha az illető képes egy különálló kötetként kezelni. Vegyük úgy, mintha ez egy lehetséges verzió lenne Harryék felnőttkorára és nyugodtan képzeljünk mást, ha az úgy jobban tetszik.