Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság
2016. augusztus 27. írta: Lulma

Eleanor Brown: Nyakunkon a boldogság

- avagy hogy jut időm az olvasásra?

Ez az a könyv, aminek a címe valami romantikus kis limonádét sejtetett, ám kellemes csalódás ért, mikor elkezdtem olvasni: teljesen vállalható, egész sok mondanivalóval rendelkező történet kerekedett ki belőle. Egyébként még a Könyvhéten vettem le egy akciós polcról, mert megfogott a hátlapjára írt mondat: "Olyan probléma nincs, amit egy könyvtárjeggyel ne lehetne megoldani!"

Fülszöveg: "Az ​​Andreas-lányok könyveken és történeteken nevelkedtek. Édesapjuk, a különc Shakespeare kutató szinte mindent versben fogalmaz meg, három lányát pedig a nagy drámaíró műveinek szereplőiről nevezte el: Rose (Rosalinda – Ahogy tetszik), Babb (Bianca – A makrancos hölgy) és Cordy (Cordelia – Lear Király).

Amikor kiderül, hogy édesanyjuk rákos, a lányok visszatérnek a csendes egyetemi városkába és a szülői házba, hogy segítsenek. Vagy inkább azért, hogy lelki sebeiket ápolják és felejtsenek?

Rose egyetemi tanár, a család támasza, élő lelkiismerete. Ha végre össze tudná szedni a bátorságát, párjával együtt Angliában kezdhetne új életet. Babb fiatalon a csillogó New Yorkot választotta, ám most boldogtalan és kiégett. Vajon milyen szörnyű titkot rejteget? Cordy évek óta egyik városból és egyik kapcsolatból a másikba sodródott, végül a hirtelen rá szakadó anyaszerep elől haza menekül. Képes lesz-e gyermekéért felelősséget vállalni?

Hamarosan felfedezik, hogy szülővárosuk, ahonnan fiatalon elmenekültek, sokkal több lehetőséget tartogat, mint ahogy évekkel ezelőtt gondolták. Rádöbbennek, hogy nélkülözhetetlenek egymás számára; s a jövőjüket meghatározó, fontos döntéseket is könnyebb egymást segítve meghozni."

Végig lekötött a regény, érdekes volt belelátni a három nővér sorsába, titkaiba. Mindhármuk történetét élveztem, a írónő jól elkapta az egyes szálakat. Leginkább talán a Cordyról szóló részek tetszettek a legjobban, izgalmas volt, ahogy azon vívódott, miként döntsön terhességéről és hogy közölje a gyermekáldást ítélkező családjával.

A könyv egyik különlegessége, hogy egyik nővér sem kap elbeszélő szerepet, helyettük egy negyedik, közös hang szólal meg, ami egy nagy, közös egységet alkot a testvérekből. Rámutat, hogy a viszálykodás, egymás elleni áskálódás, titkolózás ellenére ők egy család részei, a nagyobb jó érdekében, ha kell, kiállnak egymás mellett és segítik egymást. Azokban a nehéz pillanatokban, amikor édesanyjuk mellett vannak a kórházban, rájönnek, hogy félre kell tenniük a testvéri harcokat, támogatniuk kell a szüleiket. Együtt erősebek, mint külön-külön. Az apróbb veszekedések, széthúzások ellenére a végére mindenki megtalálta a maga útját és jól összekovácsolódott a család. A mű másik érdekessége, hogy az írónő számos Shakespeare idézetet rejtett el a sorok között. Mindegyik passzol valamiképp az egyes párbeszédekhez.

Tetszett, hogy egy olyan családot mutat be a regény, akiknek fontosak a könyvek és az olvasás. Ezt jól bemutatja az alábbi idézet is: „Hogy is tudnánk elmondani, mit jelentenek a mi családunknak a könyvek, az olvasás, a könyvtárak csodája, a teleírt oldalak?” Ezt jómagam is átérzem: az olvasás szeretetének miértjét egyszerűen nem lehet szavakba önteni.

Volt egy másik idézet, ami szintén megfogott:

Az egyik barátja egyszer mintegy mellékesen megkérdezte, hány könyvet olvas el évente.
– Néhány százat – felelte Babb.
– De hogy van erre időd? – kérdezett vissza a férfi döbbenten.
Babb szeme összeszűkült, és végiggondolta, mi mindent válaszolhatna erre. Úgy, hogy nem kapcsolgatja órákig a tévét, és nem panaszkodik közben, hogy sehol sincs semmi; úgy, hogy nem a tévében beszélő idiótákat nézi egész vasárnap a meccs előtt, a meccs közben és a meccs után is; úgy, hogy nem vedel minden este túl drága sört és nem lógatja a farkát együtt a többi bankárocskával; úgy, hogy sorban állás közben, a konditeremben, a metrón és ebéd közben nem arról panaszkodik, mennyit kell várni, nem bámul üres tekintettel a semmibe, és nem saját magát csodálja minden rendelkezésre álló tükröződő felületen, hanem olvas!
– Nem t'om – mondta végül, és vállat vont.

Na ez egy olyan téma, amire muszáj néhány sort szentelnem. Ahogy valószínűleg legtöbb olvasni szerető embertől, de a könyves bloggerektől biztosan megkérdezték már, hogy hogy és mikor van ennyi időnk olvasni. Nos, a választ szépen magába foglalja a fenti részlet. Amikor mások számítógépes játékokkal játszanak, tévét néznek, messengereznek, filmet néznek, vagy egyszerűen csak fekszenek a telefonjukat nyomkodva. Ezek helyett a tevékenységek helyett én gyakran inkább az olvasást választom. Emellett van szociális életem, van munkahelyem, párkapcsolatom is. Még a házimunkát is el szoktam végezni. Sőt, bevallom őszintén, én is sok időt töltök sorozatok nézésével és szívesen lógok például Instagramon is. Azonban minden este szakítok időt a könyvekre és néha buszon is olvasok. Ha pedig épp egy nagyon izgalmas olvasmány közepén tartok, szüneteltetem a sorozatokat, a mosatlan edényeknek megígérem, hogy később visszatérek, becsukom az ajtót és csak bújom az épp aktuális regényt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr9111655742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.