Andy Weir:  A marsi
2016. március 26. írta: Lulma

Andy Weir: A marsi

Nem tudom mikor volt utoljára ilyen, de ismét kedvencet avattam. Ez a könyv zseniális. Minden oldalon van valami, ami nevetésre ad okot, ráadásul izgalmakban sincs hiány. Annyira nem bírtam letenni, hogy a buszra is vittem magammal. A mellettem ülők örülhettek a folyamatos kuncogásomnak.

A történet alapján nem is gondolná az ember, hogy ilyen mulatságos könyvről van szó. Mark Watney asztronauta egy küldetésen vesz részt a Marson. Vihar tör ki és Mark megsérül. Társai halottnak hiszik, ezért hátrahagyva őt visszaindulnak a Föld felé. Mark azonban magához tér és rémülten konstatálja, hogy egyedül maradt egy lakatlan szigeten bolygón. Emberek legközelebb csak négy év múlva érkeznek majd, akkor is 3200 km-rel odébb landolnak majd. Az élelem és az ideiglenes szállás, azaz a Lak nyilván nem tart ki addig. Azt hihetnénk, Mark halálra van ítélve. Szerencsére egy igen különös fickóról van szó. Mark Watney szinte mindig pozitívan gondolkodik, mindenben a jót látja meg, Fantasztikus a problémamegoldó készsége. Felfedezi a dolgok humoros oldalát. Nagy szüksége van ezekre a képességeire, ugyanis a Marson ami elromolhat, az el is romlik.

Először is a táplálkozás kérdését kell megoldania. Mint minden asztronautának, neki is két szakterülete van. Még jó, hogy az egyik épp a botanika, így hamarosan elkezd krumplit termeszteni a Marson.

„Csodálatos, hogy egy rakás szarrágó a Földről magyarázza nekem, a botanikusnak, hogyan neveljem a növényeimet. Többnyire figyelmen kívül hagyom őket. Nem akarok arrogánsnak tűnni, de én vagyok a legjobb botanikus a bolygón.”

Nem mellesleg ő az, első, aki termeszt valamit ezen a bolygón, ergo gyarmatosítja azt. Ja, amúgy a trágyázáshoz magától értetődően az egyetlen lehetőséget, a saját székletét használja... mi mást?

Vizet is készít. Még jó, hogy tudja az ősi receptet. Végül is csak hidrogén és oxigén kell hozzá… na meg egy robbanás. Ha már víz van, semmi akadálya a többek között a teafőzésnek.

„A mai napot egy kis semmi teával indítottam. A semmi teát könnyű elkészíteni. Végy egy adag forró vizet, és ne tegyél bele semmit. Pár hete kísérleteztem a burgonyahéjteával, de erről minél kevesebb szó esik, annál jobb.”

Leleményességét még számos módon bebizonyítja. Megteremti a kommunikáció lehetőségét a NASA-val, megjavítja a tönkrement berendezéseket, hosszú távú útra készíti fel a marsjárót, valamint megalkotja az űrkalóz kifejezést.

„És itt jön a vagányság a dologban: idővel elhajtok majd a Schiaparellibe, ahol irányítani fogom az Ares 4 landolóját. Erre senki sem adott nekem konkrét engedélyt, és nem is fognak tudni, amíg nem vagyok az Ares 4 fedélzetén, és nem hozom működésbe a kommrendszerét. Amikor majd felszállok az Ares 4-re azelőtt, hogy beszélnék a NASA-val, egy nemzetközi vizeken lévő járművet fogok eltulajdonítani. Tehát űrkalóz leszek! Űrkalóz!”

Csodálatos, hogy egyetlen percre sem esik kétségbe. Az egész világ aggódik érte, szurkol neki, ám ő végig hisz a megmenekülésben és nem omlik össze. Ha épp nem a túlélésen vagy a hazajutási terven dolgozik, a fennmaradó időt sem tölti magába zuhanva.

„-- Milyen érzés lehet? -- tűnődött. -- Ott ragadt, azt hiszi, teljesen egyedül van, és lemondtunk róla. Milyen hatással van ez egy ember lelkiállapotára? Visszafordult Venkathoz. -- Vajon mire gondolhat éppen?

NAPLÓBEJEGYZÉS: 61. SOL

Hogy lehet, hogy Aquaman képes irányítani a bálnákat? Hiszen azok emlősök! Ennek semmi értelme.”

Nagyon valóságosak, emberiek a karakterek. Mark Watney-n kívül megkedveltem Martinezt és Rich Purnellt. Martinez jó barát és az ő humora is kiváló, Purnell pedig lenyűgözően intelligens.

A könyv elolvasása után a filmre is sort kerítettem. Kiegészítette az olvasásélményt. Teljessé tette azt, amit már olvasás közben elképzeltem. Igazából néhány dolgot, például a marsjáró és a Lak működését a film alapján jobban megértettem. Tetszett a plusz jelenet is a végén, ami a könyvben nem szerepel.

Mind a könyv, mind a film hatalmas élmény. Mark Watney személyében példaértékű karaktert ismertem meg. Humán beállítottságúak se féljenek,
tapasztalatból mondom, hogy minden tudományos kifejezés teljesen érthető, úgyhogy mindenkinek ajánlom ezt a művet!

„A túlélésem több száz millió dollárba kerülhetett. Mindezt egy hangyás botanikusért. Minek strapálták magukat? … azért, mert minden emberben ott lapul egy alapvető ösztön, hogy segítsen a másikon.”

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr878528662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.