Őszi book tag
2015. október 24. írta: Lulma

Őszi book tag

Az az igazság, hogy októberben keveset olvastam, viszont egy book tagre mindig kapható vagyok. Ki is töltöm ezt az őszi listát, amit Anna oldalán találtam.

  1. Mit szeretsz a legjobban az őszben?

Régebben nem szerettem, mert az iskolakezdéssel kapcsoltam össze. Most nyáron viszont azon kaptam magam, hogy nagyon várom, hiányoztak az őszi színek, a ruháim, a vastag, színes harisnyák, sálak… Valamint az őszi reggelek esős illatát, a lehulló faleveleket, tobozokat, gesztenyéket, csigákat is olyan jó nézegetni, amíg a buszmegálló felé sétálok. Esténként pedig nincs jobb, mint bekuckózni egy jó könyvvel, bögre teával és meggyújtani egy illatgyertyát.

  1. Mely könyvek emlékeztetnek a polcodon arra, hogy ismét iskolába jász, vagy a megboldogult iskolás napjaidra?

A pszichológiával, gyerekekkel kapcsolatos könyveim az egyetemre emlékeztetnek, de mivel abban a szakmában helyezkedtem el, amit tanultam, végül is a munkám során is használom ezeket a könyveket. A gimis évekre pedig az egykori kötelező olvasmányok emlékeztetnek, amelyeket kevésbé jól látható helyre, az alsó polcra tettem.

  1. Mondj egy könyvet a polcodról, amelynek a borítója az ősszel kapcsolatos!

Nyulász Péter: A baba bab c. mondókás kötetének van őszies színe szerintem, bár ezen kívül nincs kapcsolata az évszakkal.

  1. Melyik a kedvenc horror/thriller/Halloween történeted?

Konkrét Halloweenes Agatha Christie-től a Halloween és halál.

  1. Melyik a kedvenc horrorfilmed?

Nincs ilyen, nem nézek horrorfilmet. Viszont Halloween környékén általában a Karácsonyi lidércnyomást szoktam megnézni. :D

  1. Mely könyv megjelenését várod a legjobban idén ősszel?

Már meg is jelent: Jandy Nelsontól a Neked adom a napot.

  1. Mutasd meg a könyvet, amelyet a leginkább el szeretnél olvasni ősszel!

Amit nagyon szerettem volna, már el is olvastam: Emma Donoghue regénye, A szoba volt az. Hamarosan írok róla bejegyzést.

  1. Melyik könyv alapján készített film megjelenésére vársz a leginkább idén ősszel?

Az éhezők viadala befejező részét várom nagyon.pumpkinlatte.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr868017785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvParfé 2015.10.24. 16:36:36

De jó! Én is nagyon szeretem az őszt. Annyira szép (ilyenkor is) a táj. Igaz a legjobban azt csípem, ha bekuckózhatok a meleg szobába egy bögre tea és egy jó könyv társaságában. A sálas időszak meg mindig szuper. Imádom a sálakat... :)
A szobáról egyre többet hallok, kíváncsi vagyok az értékelésedre. A Karácsonyi lidércnyomás meg... jövőhéten erről írok. Már megint gondolatolvasósat játszunk? :D

Lulma 2015.10.24. 17:13:00

@KönyvParfé: Úgy látszik.. vagy csak szeretjük a jó könyveket/filmeket :P
Hát bevallom A szobát már múlt hónapban olvastam, csak nem írtam róla... először azért, mert olyan sok gondolatom volt, hogy csak úgy tolongtak, aztán meg... valahogy halogattam és elfelejtődött. Azért még októberre megpróbálom bezsúfolni, nagyon érdekes könyv, egyedi a maga nemében.

Anna Ann 2015.10.25. 10:36:11

Örülök, hogy te is kitöltötted :) Az őszben tényleg ez a kettő a szép: a táj és a bekuckózás. A Halloween és halál c. Christie könyv nekem is az egyik kedvencem volt. A kép is nagyon szép. Az gondolom cappuccino; meg is kívántam egyet :)