Jodi Picoult: Sorsfordítók
2015. augusztus 10. írta: Lulma

Jodi Picoult: Sorsfordítók

covers_296458.jpgFülszöveg:

„Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak… de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.”

Hűha. Fordított Rómeó és Júlia… itt két családról van szó, akik nem, hogy gyűlölik egymást, de elválaszthatatlan barátságban állnak, már tizennyolc éve. A két gyermek, Chris és Emily olyan szinten együtt nőnek fel, hogy már újszülött korukban egy kiságyba teszik őket, onnantól pedig nincs olyan gyerekkori emlékük, amelyben ne szerepelne a másik. Így életük teljesen összefonódik. A család már szinte el is várja, hogy a barátság szerelemmé alakuljon. Éppen ez a 100%-os együttlét válik Emily számára teherré. A maximalista, jól tanuló lány egész életében igyekszik megfelelni szülei elvárásainak. Végül az öngyilkosságban találja meg a megoldást a helyzetre. Ki mást kérne meg ehhez asszisztálásra, mint Christ? A pisztoly elsül, de vajon ki húzta meg a ravaszt az utolsó pillanatban? Vajon Emily elég bátor volt ahhoz, hogy kioltsa saját életét vagy megkérte Christ, hogy segítsen rajta? Vagy valami egészen más történt?

Izgalmasan vezette végig a történetet az írónő az „Akkor” és „Most” fejezetek váltakozásával és azzal, hogy a bíróságon derül csak ki az igazság. Érdekes volt megtudni, mi zajlott Emily lelkében, mennyire kihat egy gyermekkori szörnyű élmény az ember egész életére. Tetszett, hogy a börtönben Chris kénytelen volt felnőni és máshogy gondolkozni bizonyos dolgokról.

Ha legközelebb valami igazán borzongató, elgondolkodtató, különleges témájú regényre vágyom, szerintem szívesen olvasok ismét Picoult-tól. A Sorsfordítókat is csak ajánlani tudom.

„Melanie szemében a könyvtáros bizonyos fokig Istennel volt egy szinten, hiszen ugyan ki mást nyaggathatna az ember ennyiféle kérdéssel, arról nem is beszélve, hogy ki más tudna rájuk válaszolni? A tudás hatalom, de jó könyvtáros nem halmozza a tudást, hanem megtanít másokat arra, hogy mit hol keressenek, és miben mit lássanak meg.”

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr427696760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvParfé 2015.08.10. 18:45:51

Hűha, ezt még nem olvastam az írónőtől, de izgalmasan hangzik. Ettől kedvet kaptam, de azért még olvastam volna többet róla. Ezek szerintem nem happy end a vége... Nem is értem, hogy Jodi Picoult honnan veszi a könyvei témáit. Mindegyik annyira egyedi. Az idézet meg eléggé bejön! :D

Lulma 2015.08.10. 19:44:29

@KönyvParfé: Emily már az elején meghal, innentől kezdve az a kérdés, hogy valóban öngyilkos lett vagy Chris végzett-e vele? S végül a tárgyaláson kiderül az igazság, ami talán egy harmadik opció... Az a baj, hogy spoilerek nélkül nehéz erről írni.. hogy mi történt Emily gyerekkorában ami befolyásolta ő egész életében és végül már el akarta dobni magától az életet. Inkább olvasd el :)