Ha nyár, akkor krimi. Ha krimi, akkor Agatha Christie. Természetesen Poirot-val a főszerepben! (Miss Marple-t nem bírom annyira.) Pár hete babysitterkedés előtt beugrottam egy útba eső antikváriumba és szinte fillérekért megvettem A titokzatos Kék Vonatot, azon kevés AC regények egyikét, amit még nem olvastam… gyorsan pótoltam a hiányosságot.

Ahogy azt a detektívregények királynőjétől megszokhattam, most is zseniális csavarok, különböző szerelmi, vagyoni, családi kapcsolatok alakultak ki a szereplők között, a gyilkosság pedig ezúttal egy vonaton történt. Bevallom, azért is vettem meg ezt a kötetet, mert nagy kedvencem a Gyilkosság az Orient Expresszen, és reméltem, hogy lesz egy kis hasonlóság. Sajnos az nem volt, és nem is tetszett annyira, de azért most is sikerült meglepnie a befejezésnek. Kissé nagyképűen gyakran arra gondolok Agatha Christie regényeit olvasva, hogy na, most már annyit olvastam tőle, mit nekem Poirot, én is meg tudom oldani a rejtélyt… aha, hát nem. A kis belga ismét ügyesebb volt, mint én :)

Szerettem, mert: imádom, amikor a gyilkosság zárt helyszínen történik, és azt hinné az ember, hogy akkor csak a maroknyi utas/vendég stb. közül kerülhet ki a tettes, de neeeem.

Nem tetszett, hogy: nehezen indult be a cselekmény és Poirot ez alkalommal kevesebb szerepet kapott.

Összességében jó volt, olvasson Agatha Christie-t mindenki. Illik tudni, ki az a Poirot!

"– Voilá, én Hercule Poirot vagyok! 
– Igen, monsieur? 
– Nem hallották még ezt a nevet? 
– Soha az életben, monsieur. 
– Annyit mondhatok, hogy nem kaptak jó nevelést."