David Benioff: Tolvajok tele
2015. június 12. írta: Lulma

David Benioff: Tolvajok tele

covers_292665.jpgCsak azért vettem ki a könyvtárból, mert David Benioff a Trónok harca alkotója, producere és forgatókönyvírója, így hát érdekelt, milyen regényt ír. Megkaptam a választ: zseniálisat.

Nem pont ilyen sztorira számítottam, kis fantasyt elvártam volna az írótól, de nem baj, hogy nem az lett, amit vártam. Így is kiderült, hogy ez az író nagyon tud valamit.

A sztori a 2. világháború idején játszódik. A nácik Leningrádot ostromolják. Lev Benyov néhány barátjával harcol a túlélésért. Egyik nap egy ejtőernyős német pilóta holtan ér földet a közelükben, Levet pedig elveszi a halott kését. A németek letartóztatják fosztogatásért. A fogságban megismerkedik a jóképű és szókimondó dezertőr Koljával. Mindketten a kivégzésükre várnak, ám erre nem kerül sor. Az ezredes egy furcsa küldetéssel bízza meg őket: szerezzenek egy tucat tojást a lánya esküvőjére. Ekkor már jó ideje nem érkezik utánpótlás a városba, olyan luxusról, mint a tojás, már csak álmodoznak az emberek, így ez körülbelül lehetetlen küldetés. A szökést megelőzendő, az ezredes elveszi a két fiú élelmiszerjegyét. A következő napokban számos kalandba keverednek. Életüket kockáztatják a tojásokért…

A háború borzalmait fantasztikusan ellensúlyozza Kolja és Lev humora, párbeszédeik, filozofálgatásaik. Egymás ellentéte a két hős: Kolja bőbeszédű, nők terén tapasztalt, (tapasztalatait kéretlenül is megosztja mindenkivel), míg Lev csöndesebb, fiatalabb, éretlenebb. Lev szinte issza Kolja szavait, egyfajta mentorként tekint rá egy idő után. Persze, először hozzá kell szoknia Kolja „viccmesélő stílusához”, monológjaihoz, melyekben azt fejtegeti, hogy miért nincs már 9 napja széklete, szexmániájához és minden egyébhez, ami Kolját jellemzi.

Nagyon tetszik, hogy Lev elvileg az író nagyapja, így nem tudni, mennyi a fikció és mennyi igaz a sztoriból. Viszont úgy is lehet izgulni az életéért, hogy már az előszóban kiderül, hogy életben marad, hiszen ő meséli el a történetet az unokájának.

Lev és Kolja barátsága gyönyörű. A történet vége pedig… hát megkönnyeztem. Egyik kedvencem lett… és mint ilyen, nem tudok róla írni. Mindig ez van. Nem találok szavakat, annyira hiperszuperfrenetikus.

Néhány idézet, amelyek talán visszaadják a könyv hangulatát:

„A srác úgynevezett könyvtári cukorkát árult: letépték a könyvek gerincét, lefejtették alóla a csirizt, felolvasztották, és szeletekké fagyasztották, utána meg papirosba csomagolták. Viaszíze volt, de a csirizben protein van, a protein pedig életben tart, úgyhogy a városból éppolyan sebesen tűntek el a könyvek, mint a galambok.”

„A tehetség a legádázabb szerető. Szépséges; ha vele vagy, az emberek felfigyelnek rád, megbámulnak. De a legváratlanabb pillanatokban dörömböl az ajtódon, néha meg hosszú időszakokra nyoma vész, és az életed többi részére, a feleségedre, a gyerekeidre, a barátaidra fütyül. Ő a hét legizgatóbb estéje, de egy nap örökre el fog hagyni. Aztán, amikor már évek óta nem láttad, egy este felbukkan egy fiatalabb férfi karján, és úgy tesz, mintha meg sem ismerne.”

„Nincs magányosabb hang a világon, mint a mások szeretkezése.”

„Vége lesz valaha ennek a mesének? Vagy életem végéig fog járni a szád?”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr777536846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.