Psycho
2015. március 03. írta: Lulma

Psycho

- borús márciusi nyitás

831268_5.jpgNem egy vidám könyvvel nyitottam a tavaszt, de megérte.

Robert Bloch Pszicho című könyve és a belőle készült film mindeddig kimaradt az életemből, de a napokban rábukkantam a könyvespolcon. Gondoltam, inkább még addig olvasom el, ameddig itthon lakom, ha tényleg olyan félelmetes, mint hallottam.

Lehetséges, hogy az előzetes tapasztalataim – az a maroknyi horrorfilm (Viasztestek, Végső állomás, Fűrész), és a sok The Walking Dead és Trónok Harca nézés - már megedzettek, mert inkább kellemesen borzongatónak találtam a könyvet, mint ijesztőnek. Pedig éjfél körül értem a végére. Persze egy-két résznél izgultam rendesen és a zuhanyzást is kétszer meggondoltam, illetve a zárat is ellenőriztem, jó erős-e, de összességében nem rémültem meg annyira, mint vártam. Könyvek közül eddig talán a Tortúra sokkolt a legjobban, de ez a közelében sem járt. Inkább a pszichológiai vonatkozása miatt tartom érdekesnek ezt a művet. Adott egy magányos fogadó, ahol Norman Bates él, elmondása szerint az anyjával. A fiatal Mary Crane, nem mellesleg negyvenezer dollár ellopása után arra vetődik és megszáll éjszakára. Együtt vacsorázik Normannel, majd lefekvés előtt elmegy zuhanyozni. Ekkor egy fehérre púderezett arcú öregasszony ront rá, és egy hatalmas késsel megöli a lányt. Mary húga, Lila keresni kezdi nővérét, miután az sokáig nem jelentkezik, és ő, illetve Mary szerelme, Sam is eljutnak az elhagyatott motelbe. Ki ez a Norman Bates és milyen sötét titkokat rejteget? A kifehérített rész spoilert tartalmaz.

SPOILER Kezdetben teljesen elhittem, hogy Norman valóban az anyjával beszélget, és azt gondoltam, majd valami őrült öregasszonyos történet kerekedik az egészből. Nagyon durván meglepett Norman többszörös személyisége. Gyanús volt a viselkedése, de legfeljebb azt néztem ki belőle, hogy ő is kicsit hibbant és segíti anyját. Aztán, mikor kiderült, hogy az anyja már rég halott és ő csak a testét őrzi, a személyiségét pedig felvette… fú. Amúgy érdekesség, hogy a Monk, a flúgos nyomozó egyik epizódjában volt egy ugyanilyen gyilkos. Ma utána is olvastam ennek, Bloch regénye igaz történeten alapszik, ettől már engem is kirázott a hideg. SPOILER VÉGE

A könyv olvasása közben a következő gondolatok suhantak át az agyamban:

  •          Mindig is volt valami furcsa az anya-fiú kapcsolatokban.
  •          Jól kell anyóst választani.
  •          Majd odafigyelek.
  •          Útszéli motelben nem éjszakázom.
  •          Semmilyen helyen nem éjszakázom, ha a tulaj az anyjával él.
  •          Fiúk, költözzetek el otthonról minél előbb. Köszi!

Kedvet kaptam a filmhez is. Hitchcocktól valószínűleg jóra lehet számítani. Kíváncsi vagyok, hatásosabb lesz-e, mint olvasva… őt ismerve igen. Azért a könyv is ütött.tumblr_m0vyllbnuh1qz7t0xo1_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr437238125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.