Májusi összegzés
2018. május 30. írta: Lulma

Májusi összegzés

Májusban négy könyvet is sikerült elolvasnom, ráadásul mind a négy jó élmény volt. Mondhatni, ez egy sikeres hónap volt könyves téren - bár egyéb tereken sem volt rossz!

A négy olvasott könyv:

Jason Matthews: Vörös veréb - A filmet előbb láttam, mint a könyvet olvastam. Nem tudom, hogy fordított esetben mi lenne a véleményem, de nekem a film annyira komplex és gördülékeny volt, hogy utána már a könyv hosszadalmasabbnak és vontatottabbnak tűnt. Kifejezetten tetszettek benne az egyes receptek, amik passzoltak a fejezetekhez és maga a történet is olvastatta magát - csak most épp kicsit lassabban, mint azt magamtól megszoktam. Nem kizárt, hogy lesz majd belőle bejegyzés, így utólag.

Nadia Murad: Az utolsó lány - Az a könyv volt májusban, amin olvasás után a legtöbbet gondolkodtam. Olyan világot mutatott be, ami számomra eddig csak a hírekből volt ismerős. Megrázó igaz történet.

Alyssa Palombo: A velencei hegedűs - Ez pedig az a könyv volt, amit a legjobban esett olvasni így tavasz végén. Jó kis szórakoztató, könnyed, mégis izgalmas történet volt Velencéről, ahova visszavágyom.

D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka - Az első "nem lolás" könyvem az írónőtől. Nekem bejött, bár nem az én korosztályomnak íródott.

Jelenleg ismét D. Tóth Krisztától olvasok, de hogy mit, az már a júniusi posztok között lesz látható.

Jöhet a nyár!

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr4214013464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása