Egyik nap a buszra várva odasétáltam a megálló közelében lévő antikváriumhoz. A kirakatban pedig megpillantottam ezt a szép, halványsárga borítójú könyvet, ezzel a minimalista grafikával. Mire a buszom begördült, a táskámban már ott is lapult a legújabb szerzeményem.
Tényleg le lehet fogyni a pezsgőtől? Kenyér, bor és csokoládé – lehet bűntudat nélkül vétkezni? Ez az étvágygerjesztő, szemléletmód-alakító könyv, amely humoros és bölcs tanácsokkal, követhető és meggyőző érvekkel hat a női szívekre, nem hétköznapi diétásrecept-gyűjtemény, nincsenek benne táblázatok, kalóriaszámítások, hiszen nem azt feszegeti, hogy mit tilos ennünk, hanem, hogy mit kell feltétlenül – bár mértékkel – kipróbálnunk. A mű olyan női titkokba avat be bennünket, hogy miként legyünk boldogok és soványak úgy, hogy még az élvezeteket is halmozzuk. Mireille szerint a szigorú diéták nem tarthatnak örökké, hiszen az állandó kalóriaszámolgatás előbb-utóbb az agyunkra megy, és még a súlyfelesleg is visszatér. Aki nem szeret órákat tekerni a szobabiciklin, az vegye fel a legdrágább körömcipőjét, ne használja a liftet, menjen gyalog a munkahelyére, és táplálkozzék változatosan, kis adagokkal, legfőképpen pedig élvezze az életet. Mireille Guiliano, ez az elegáns, vékony (!) francia hölgy sommelier-k, séfek és étteremvezetők között nevelkedett, és lett elismert pezsgőszakértő. A Sorbonne-on végzett, több nyelvből fordítói- és tolmácsképesítéssel is rendelkezik, jelenleg a Reimsben üzemelő, jó nevű Veuve Clicquot pezsgőüzem igazgatója. A világpolgár „gasztroguru” könyve 30 ország nőolvasóit szabadította meg testi-lelki súlyfeleslegétől. Bon appétit!
Hogy miért is szerettem bele ebbe a kötetbe? Nos, egyszerű. Ez az én életem leírva. Na jó majdnem – de tényleg, már az olvasás előtt is próbáltam így élni. Ahogy Mireille tanácsolja, időnként én is fel szoktam írni, hogy mit eszek, csak hogy változatos legyen az étkezésem és egészséges, illetve igyekszem beépíteni a sétát, lépcsőzést a napirendembe. Ha csak egy megállót kéne villamosoznom, inkább legyalogolom, a mozgólépcsőket pedig, ha lehet, elkerülöm. Piacra egyre szívesebben járok, már alig veszek zöldséget, gyümölcsöt, sőt tojást sem szupermarketben, szívesebben beszélgetek a kedvenc zöldségesemmel, aki a legszebb darabokat kínálja nekem. Igaz, az „ellenségeimet” még nem sikerült teljesen száműzni a lakásból – itt-ott megtalálható némi sós mogyoró és csoki, de igyekszem limitálni a fogyasztásukat. A napi egy pohár bor vagy pezsgő fogyasztását teljes mértékben támogatom, igazából heti háromszor már így is beiktattam a könnyű vacsora után egy fél vagy egész pohár száraz fehérbort – egyszerűen jól esik egy fárasztó nap után.
Mireille Guiliano tanácsai talán általánosnak és semmitmondónak tűnhetnek, de olyan bájosan és megértően adja őket elő, hogy teljesen „must have” könyvnek érzem ezt a példányt. Így kell élni, nem szabad sanyargatni magunkat, élvezni kell az evést és az élet apró örömeit.
Amellett, hogy örömmel olvastam a szerző sorait, néha bosszantott egy-egy megjegyzése. Főleg a könyv vége felé, folyton az amerikaiakkal hasonlította össze a francia nőket és úgy adta elő, mintha csak az lenne tökéletes, amit a franciák csinálnak. Egyre jobban lehúzta az amerikaiakat, ami valahogy nem illett az amúgy kedves, szeretetteljes stílusához. Nyilván büszke a saját nemzetére, a francia nők sikkjére, de azért nem kellett volna ennyire degradálóan írnia mások étkezési kultúrájáról.
Ettől eltekintve élvezetes olvasmány van szó. Jó tippeket ad. Érdemes tavasszal olvasni, amikor általában vágyik az ember egy kis megújulásra, egészségesebb életmódra. Engem kifejezetten inspiráltak az egyes fejezetek. A recepteket is érdeklődve futottam át és szerintem lesz, amit ki fogok próbálni.
