Két éves lett a blog!
2017. január 03. írta: Lulma

Két éves lett a blog!

Két évvel ezelőtt indult útjára a Lulma könyves blogja. Ez egy olyan dolog, amire büszke vagyok. Azt hiszem, a kezdetek óta sok változáson ment keresztül az oldal - a külsejében tervezek még módosításokat ebben az évben is. Kicsit nehéz dolgom van a januári blogszülinappal, ugyanis azt érzem, kellene írnom valamit az elmúlt évről, de közben meg két napja összegeztem pont 2016-ot és soroltam fel a tíz kedvenc könyvemet az óévből, így nehéz most bármi újat mondanom. Igazából idén még nem is nagyon olvastam.

Azt azért megemlítem, ha már az évbúcsúztató posztban nem tettem, hogy számomra kedves élmények voltak a tavalyi könyves események, amiken részt vettem és idén is tervezek majd kimenni egyikre-másikra. A Könyvhétre legalábbis biztosan. Örömmel töltött el, hogy az elmúlt évben már egész szép számmal érkeztek hozzám recenziós példányok és bízom benne, hogy ez idén is így lesz. Az is tök jó, hogy bloggerként lehetőségem van olyan új és szuper jó fej embereket megismerni, akikkel nem találkoztam volna, ha nem kezdek bele ebbe az egészbe.

Talán az egyik legjobb dolog volt tavaly, hogy újra elkezdtem könyvtárba járni - így idén a legtöbb olvasmányom valószínűleg onnan fog származni.

Ha már az idei évnél tartunk - folytatódni fog a tavaly indított havi összegzésről szóló rovat és igyekszem minden hónapban egy book taget is hozni, valamint próbálom tartani a havi 6-7 bejegyzést, ami eddig sikerült. Más tervem nem igazán van egyelőre, ha lesz ötletem, majd úgyis meglátjátok. :) Ha nem lesz, akkor csak folytatom úgy, ahogy eddig is.

Köszönöm azoknak, akik időnként olvasnak, remélem ismét egy csodás évet tölthetünk együtt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr2812091883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvParfé 2017.01.03. 10:48:54

Boldog új évet és boldog szülinapot! :)

Lulma 2017.01.03. 13:48:09

@KönyvParfé: Köszönöm! :) Neked is boldog új évet!
süti beállítások módosítása