Olümposzi istenek – Book Tag
2016. augusztus 20. írta: Lulma

Olümposzi istenek – Book Tag

KönyvParfé hívott meg erre a book tagre. Olimpia idején aktuális is. Emlékszem, anno a gimis gólyatáborom alatt is Olimpia volt és ott is a görög istenek témakört választották a szervezők. Minden csapat egy-egy isten nevéhez kapcsolódott, én Arész, a hadisten csapatában voltam.

Nézzük, milyen könyveket képviselnek az alábbi, isteni book tag-ben a görög égiek. Figyelem: Harry Potteres és Gyűrűk Urás válaszokból nem lesz hiány!

Zeusz
Az istenek és a mindenség királya, az ég és a villámok ura
Nevezd meg a kedvenc vezetőd, legyen jó vagy rossz:

Harry Potter rajongás ide vagy oda, ennél a kérdésnél azonnal J. R. R. Tolkien hőse, Aragorn ugrott be. A Gyűrűk Ura trilógiában bizonyította, hogy nem csak jó hadvezér, de becsületes, igazságos uralkodó, vezető is. 

Héra

A házasságot és a születést védelmező istennő
Nevezd meg a legjobban működő házasságot, amiről olvastál:

KönyvParfé és Deszy válaszával is egyetértek: a Weasley szülők házassága gyönyörű példája a jól működő házasságoknak. Teljes szívből szeretik egymást, hét gyermeket felneveltek és néha ugyan vannak apróbb veszekedéseik, de hosszú évek után is megvan a szikra közöttük. Megbecsülik azt, amijük van és abból hozzák ki a legjobbat. Toleránsak, kedvesek, megbízhatóak. A gyerekeik és Harry is, akit szinte a sajátjuknak tekintenek, sokat tanulhatnak tőlük. Bill és Fleur kapcsolatán is látszik, hogy továbbviszik az Odúból hozott elveket, értékeket.

Démétér
A földművelés és a termékenység istennője

Nevezd meg azt a könyvet, ahol legszívesebben lapáttal kergetted volna el az istennőt, vagyis, ahol idegesített a gyerek karakter:

Bár A Gyűrűk Ura elején lépett át a felnőttkorba Zsákos Frodó, de ő ugrott be elsőnek ennél a kérdésnél. És Samut sem igazán bírtam… A művet imádom, egyébként, csak ők ketten néha idegesítettek. Ezen kívül még Pretty Little Liars jutott eszembe, amiből én a sorozatot nézem. Ott mind az 5 lány idegesít abból a szempontból, hogy semmibe sem avatják be a szüleiket. Már szinte mindenki meghal körülöttük, illetve valami iszonyatosan nem természetes helyzetekbe kerülnek, de még akkor sincs annyi eszük, hogy a történtekről bárkinek is szóljanak.

Poszeidon
A Tenger és a földrengések istene

Egy könyv, amin annyit sírtál, hogy egy kisebb papírzsepi-gyártó cég egyhavi bevételét biztosítottad:

Sirius, Dobby és Fred halálán sírtam a HP olvasása közben. A Komfortos mennyország is jó példa, bár ott csak a filmen sírtam, a könyvön már nem.

Dionüszosz
A bor és mámor megtestesítője, aki ért a mezőgazdasághoz és termékenységet is hoz

Egy könyv, ami mellett nem tudtad megállni, hogy ne egyél/igyál valamit:

A Napsütötte Toszkána és a Visszatérés Párizsba ilyenek voltak. Utóbbinál még említettem is az értékelésemben, hogy miután befejeztem az olvasást, kimentem az éjszaka közepén enni, annyira megéheztem tőle.

Apollón
A Nap és a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a gyarmatosítás, a művészetek és az íjászat istene

Nevezz meg egy könyvet, amit csak és kizárólag napfényben, biztonságban, árnyékoktól és ijesztő elemektől mentesen mersz olvasni:

A Tortúrát és a Psychot csak világosban mertem olvasni…Nagyon félős vagyok, horrorfilmeke sem nézek.

Artemisz
A Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket

Nevezz meg egy igazi badass főhősnőt, aki nem várná meg a szőke herceget fehér lovon, hogy megmentse, hanem ő menne a sárkány elé:

Természetesen Daenerys A tűz és jég dalából, ha már sárkányról van szó. Ugyanebből a műből még Aryát is elég vagánynak tartom. A HP-ből pedig Hermione is sokszor bizonyított.

Pallasz Athéné
A bölcsesség és az igazságosság istennője

Egy könyv, ami teljesen a csőbe tudott húzni téged, hogy aztán a végén egy óriásit koppanhass:

KönyvParfé itt Agatha Christie krimijeit és A tűz és jég dalát említette. Egyetértek vele, illetve nekem még Dan Brown regényei is olyanok voltak, amiken végig izgultam és találgattam, mi lesz az egyes rejtélyek megoldása, de teljesen más lett, mint amire számítottam. Legutóbb például az Infernot olvastam tőle, ami hamarosan megjelenik moziban is, már nagyon várom!

Hermész
Az istenek hírnöke, a pásztorok, utazók, kereskedők istene, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője

Egy könyv, ami elviselhetetlen vágyat ébresztett benned az utazásra:

A Napsütötte Toszkána Olaszországba, Heltai Péter Athénája pedig Görögországba csábított nemrégen, de sorolhatnám még a Párizsról szóló olvasmányélményeimet vagy Jerome Coctoo könyveit is.

Héphaisztosz
Az istenek kovácsa, a tűz és a vulkánok istene, a mesteremberek védelmezője

Melyik az a tárgy az olvasmányaidból, amit az életben is szívesen használnál:

A láthatatlanné tévő köpenyt biztosan elfogadnám, de egy versenyseprűnek is örülnék. Ja, meg pár üveg Felix Felicis sem lenne rossz, persze csak időnként fogyasztva.

Árész
A háború istene, az értelmetlen vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője

A "leglátványosabb" csata, amit eddig olvastál:

A George R. R. Martin által megálmodott csaták könyvben elképzelve és a sorozatban is látványosak, de szerintem A Gyűrűk Ura harcai is méltóak erre a címre. Sőt, a roxforti csata is látványos volt, igaz, ott csak egy kard volt, a többit a varázslók, óriások, házimanók és varázslények intézték.

Aphrodite
A szerelem és a szépség istennője

A legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastál:

Piton szerelme Lily iránt… Beteljesült szerelem kategóriából pedig a Szentivánéji álom, illetve a mai korból a Flat out Love jutott eszembe.

Hádész
Az Alvilág ura

Egy karakter, akit bármikor átküldenél Hádész birodalmába, hogy végre megszabaduljon tőle a világ:

Umbridge!

Hestia
A családi tűzhely védőistennője

Egy könyves hely, ahová szívesen beköltöznél:

Roxfort.

Na és így a végére… Megtaláltam a verset, amit tizenegy évesen írtam a görög istenekről. Ezzel zárom ezt a book teget, amit bárki kitölthet. Wolfy, van kedved?

Szóval a remekmű - így utólag több, mint tíz év távlatából, elég vicces:

Ó, az a szép Aphrodité!
És a bölcs, Pallasz Athéné!
S a hadisten, Árész!
Meg az alvilági Hádész!

Hephaisztosz, ő a sánta.
Az ő kedvenc színe: sárga.
S Apollón! A kedvenc istenem,
Mert a zene világát, szeretem.
És a költészetét is.
Jé, megjött már Artemisz.
Ő Apóllónnak ikre.
A vadászat istennője.


Itt van Zeusz testvére,
Ő a tenger istene.
Poszeidónnak hívják,
Szigonnyal ábrázolják.

Kit jellemez termékenység?
Hát a föld istennőjét.
Déméter az ő neve,
Messze híres szüzessége.

„Kereskedők, és tolvajok!
Hát akkor én Hermész vagyok!”
-Mutatkozik be egy isten.
Fortélyos és cseles – ilyen.

Dionüszosz, ja és a bor!
Ebből következik: mámor.
A hitvese: Ariadné
Tudjuk, hogy ő hű feleség.

A főisten: Zeusz. Mellette villáma.
A hitvese: Héra. A családok anyja.

Elmondtam az isteneket,
Bár még vannak sokan,
De versemet, meghallgattátok mostan.

A bejegyzés trackback címe:

https://lulmakonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr6810934616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása